Vágólapra másolva!
Csütörtökre idézte be a rendőrség Ragáts Imrét, az MTV egykori elnökét gyanúsítotti kihallgatásra. Ragáts azonban kimentette magát, ezért a kihallgatása egy hét múlva lesz. Az MTV volt elnökét hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Ragáts Imre (középen), még tévéelnökként

Május óta nyomoz hűtlen kezelés gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Magyar Televízió egyik korábbi elnöke, Ragáts Imre ellen. A tévé elnöke ugyanis 2003. júliusában úgy kötött 55 milliós filmszerződést egy betéti társasággal, hogy nem kérte az elnökség beleegyezését.

Ragátsot csütörtök délelőttre idézte be kihallgatásra a rendőrség, azonban nem jelent meg. Az [origo]-nak a BRFK sajtóügyeletese elmondta: Ragáts Imre kimentette magát, így egy későbbi időpontban, jövő hét csütörtökön lesz a gyanúsítotti kihallgatása.

Az exelnök nevelt lánya cégétől a piaci ár többszöröséért vett egy filmsorozatot. A kuratórium döntése szerint azonban 50 millió forint felett a szerződéskötést megelőzően az elnökség előzetes hozzájárulását kellett volna kérni, ami elmaradt.

A filmekre 13 millió forintot ki is fizettek, bár azok végül nem kerültek adásba. Később a betéti társaság és a Magyar Televízió közti szerződést felmondták, a cég visszafizette a pénzt. A rendőrök korábban azt mondták, hogy a terhelő bizonyítékok akkor is elegendőek a vádemelési javaslathoz, ha Ragáts végül megtagadja a vallomást.