Felháborodtak a lakásadó miatt Óbudán

Vágólapra másolva!
Komoly felháborodást okozott Óbudán a lakásadó bevezetése. A hivatalosan kommunális adónak nevezett adófajtával kapcsolatban főleg az erről való tájékoztatás módja az, ami felháborította a III. kerületieket - írja a Népszabadság. A lap szerint a helyiek többek között azt sérelmezik, hogy az adó kivetését és első bevallását a nyári szabadságolásokra időzítette az önkormányzat, ráadásul a bevallást a helyi újságba hajtogatták bele, ami nem jut el mindenkihez.
Vágólapra másolva!

A lakásadót július elsején vezették be Óbudán, bevallani pedig augusztus 15-ig kell. Aki késik, arra mulasztási bírságot szab ki az önkormányzat. A hivatal a beküldött bevallási ívek alapján hoz határozatot az adófizetési kötelezettségről, az ebben megállapított összeget két héten belül kell befizetni. A bevalláshoz csatolni kell azokat a hivatalos iratokat, amelyek igazolják, kik az állandó lakók az ingatlanban - írja a Népszabadság.

A bevallást tartalmazó helyi újság azonban nem minden kerületihez jut el, ám a hivatal csak a laphoz mellékelt nyomtatványt fogadja el. Sokan azt kifogásolják, hogy az új adórendelet elfogadása és hatályba lépése között csak egy hét telt el. A rendelet három kategóriába sorolja az otthonokat, a harminc négyzetméteresnél kisebbek után 4600, a 30 és 130 négyzetméter közötti lakásokért 8200, míg a 130 négyzetméternél nagyobbakért 12 ezer forintot kell fizetni évente.

Tarlós István polgármester szerint azért van szükség asz új adónemre, mivel "az önkormányzatoktól százmilliárdos elvonást hajtottak végre állami szinten". A kerület vezetője a helyi újságban úgy fogalmaz: "Nem örülök, de vállalom ennek felelősségét, hiszen el akarjuk kerülni a vég nélküli vagyonfelélést." A polgármester emlékezteti az olvasókat arra is, hogy Óbuda sok pénzt költ olyan teendőkre, ami a törvény alapján nem volna dolga, de ezekről politikai okokból nem mondhat le.

A kerületi polgármesteri hivatalban egyetlen ügyintéző ad tájékoztatást a lakásadóról az érdeklődőknek, akit a lap szerint alig lehet elérni.

Óbuda a harmadik olyan kerület Budapesten, ahol adót kell fizetni a magánlakások után. Eddig a II. és a XXII. kerületben vetettek ki ilyen adónemet. Ennek maximális mértéke a törvény szerint évente 12 ezer forint. A III. kerületben évente csaknem 350 millió forintos bevételre számítanak a lakásadóból. Óbudán meglehetősen szűk a kedvezmények köre, ez csak a lakásba bejelentett személyek számától függ. A II. kerületben ugyanakkor többek között a nyugdíjasok, a szociális segélyben részesülők, valamint a szükséglakásban lakók is mentesülnek a lakásadó alól - derül ki a Népszabadság írásából.