Tűz ütött ki az orosházi üveggyárban

Vágólapra másolva!
Ismeretlen okok miatt kigyulladt vasárnap az orosházi öblösüveggyár egyik üzemcsarnokának tetőszerkezete. A tűz átterjedt a gépekre is, amelyeken a lerakódott olajszármazék égése óriási füstöt okozott.
Vágólapra másolva!

Kigyulladt az orosházi öblösüveggyár egyik üzemcsarnoka vasárnap. Csongrádi Pál tűzoltó alezredes, az orosházi tűzoltóság parancsnoka elmondta: a tűzről néhány perccel hét óra előtt érkezett a bejelentés. A parancsnok négyes fokozatú készültséget rendelt el, így öt tűzoltófecskendővel és négy kosaras mentővel vonultak fel a tűzoltók. Néhány perccel nyolc óra előtt sikerült megfékezni a lángokat. Senki nem sérült meg.

A tűz keletkezésének oka egyelőre nem ismert. A tűzoltók gyorsan eloltották a csarnok vasszerkezetére lerakódott égő "olajsarat", így a korábbi tájékoztatással szemben mégsem gyulladt meg a tetőszerkezet. "A hatalmas füst miatt először azt hittük, hogy a tetőszerkezet is ég" - mondta az alezredes.