6 százalékos béremelést kapnak a közszférában dolgozók

Vágólapra másolva!
A közszférában dolgozók átlagosan 6 százalékos béremelésére számíthatnak - a kormány szerdai döntés szerint. A bérek rendezésére 9,7 milliárd forintot biztosítanak.
Vágólapra másolva!

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy 9,7 milliárd forintot biztosít a közszférában dolgozók átlagosan 6 százalékos béremelésére - erről a kormányszóvivő beszélt a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ebből 6,5 milliárd forintot az önkormányzati fenntartású intézmények, azaz az iskolák, szociális és kulturális intézmények dolgozóinak további 1 százalékos béremelésére különítettek el - közölte Gál J. Zoltán.

Mint mondta, 1,4 milliárd forint a tudományos kutatásban, valamint a rendvédelmi és a büntetés-végrehajtási területen dolgozók 6 százalékos illetményemelését fedezi, 1,8 milliárd forintot pedig az egészségügyi dolgozók béremelésére fordítanak.