Az ombudsman is vizsgálja a kecskeméti halálesetet

Vágólapra másolva!
A kisebbségi jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot indított a Kecskeméten rendőri intézkedés közben meghalt fiatalember ügyében. Kaltenbach Jenő a vizsgálatot vizsgálja, mert a halálesetről az ügyben nyilatkozók és a sajtóorgánumok egyaránt más-más módon számoltak be. Közben a boncolást végző igazságügyi orvos szakértő közölte: súlyos, pangásos szívelégtelensége volt a férfinak, és a boncolásakor megállapított egyéb sérülések szerinte a halállal kétséget kizáróan nincsenek összefüggésben.
Vágólapra másolva!

Vizsgálatot indított a Kecskeméten rendőri intézkedés közben bekövetkezett halálesettel kapcsolatban a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa szerdán. Kaltenbach Jenő közölte, hogy a "vizsgálatot vizsgálják". Hozzátette, az ombudsman abban az esetben is eljárhat, "ha nem áll fenn alkotmányos visszásság, de annak veszélye fenyegethet"; Kaltenbach Jenő lényegesnek nevezte, hogy "elfogultságtól mentes, objektív vizsgálat" tisztázza a történteket.

"A halálesetről az ügyben nyilatkozók és a sajtóorgánumok egyaránt más-más módon számoltak be, illetve a sajnálatos esemény óta a sajtó folyamatosan ellentmondó híreket közöl" - mondta a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, hozzátéve, az ügyről tájékoztatást kér a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vezetőjétől "a haláleset körülményeiről és a hatóságok folyamatban lévő eljárásairól".

Az előzetesen nyilvánosságra hozott súlyos, pangásos szívelégtelenség volt az alapbetegsége annak a 19 éves körözött férfinek, aki Kecskeméten elfogásakor meghalt - mondta a boncolást végző igazságügyi orvos szakértő szerdán. "A nyilvánosságra került híresztelésekkel ellentétben a férfi boncolásakor megállapított egyéb sérülések a halállal kétséget kizáróan nincsenek összefüggésben" - ismertette szakvéleményét Balogh Sándor, aki vasárnap éjszaka Budapestről érkezett Kecskemétre, a boncolás elvégzésére. Kijelentette: "Ha fojtás történt volna, akkor annak jeleit a nyakon észre lehetett volna venni egy laikusnak is, de a meghalt férfi nyaka lényegében sérülésmentes volt, a mélyszövetekben feltárható minimális elváltozások alapján szóba sem jön olyan fojtogatás lehetősége, mely az élete kioltását okozhatta volna, a nyaki gerincoszlop is teljesen is sérülésmentes volt.

Az igazságügyi orvos szakértő elmondta, hogy "a boncolásnál megvizsgált belső szervek egyéb állapota is arra utal, hogy krónikus szívműködészavar állapota volt, amihez az a megterhelés, ami az üldözéssel, az elfogással, a kényszer testhelyzetbe hozással járt, elegendő lehetett, hogy kiváltsa a szív leállását." "A szívbetegség közelebbi természete a mikroszkópos leletek hiányában még ismeretlen" - tette hozzá. Balogh Sándor nem adott az egyéb sérülésekre vonatkozó információt - írta az MTI. Megjegyezte: "Előzetes véleményem szerint a halál bekövetkezhetett volna az esemény időpontjában, a rendőri akció nélkül is, akár kisebb fizikai megterhelésre, ha például egy busz után szalad, de esetleg, még anélkül is".

A Roma Sajtóközpont (RSK) ugyanakkor úgy értesült: J. Richárdnál idegen testet találtak a sérült gégéjében, emellett agyvizenyőt, agyi ödémát, és agyi beékelődést is megállapítottak. Az RSK-nak nyilatkozó, a boncolást végző rendőrorvos alezredes azt mondta: önálló, halált okozó sérülést nem talált, azonban azt már valószínűnek tartja, hogy a fiatalember szemén lévő véraláfutás ütéstől származik.

Vasárnap este Kecskeméten rendőri intézkedés közben meghalt egy 19 éves fiatalember. Az intézkedő rendőrt beosztásából felfüggesztették, az ügyészség eljárást indított a rendőr ellen. A felháborodott romák kedden este virrasztással tiltakoztak a kecskeméti rendőrség épülete előtt.