Hivatali kocsival, sofőrrel megy Demszky nyaralni

Vágólapra másolva!
Mivel Demszky Gábor főpolgármesternek elvették a jogosítványát, horvátországi nyaralására a hivatali autóval együtt a sofőrt is viszi. Erre egy főjegyzői utasítás és egy közgyűlési határozat is feljogosítja. Demszky emellett egy terepjárót is bérel, mivel a szolgálati kocsit családtagjai nem vezethetik.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor főpolgármesternek májusban vonták be a jogosítványát négy hónapra. Horvátországi nyaralására ezért igénybe veszi a Főpolgármesteri Hivatal által biztosított szolgálati Audit a sofőrrel együtt. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályán az [origo]-nak elmondták: egy ´90-es évek végén született főjegyzői utasítás és egy 2002-es közgyűlési határozat értelmében Demszky külföldön és belföldön egyaránt, a munkájához és szabadsága alatt is korlátlanul használhatja a szolgálati autót sofőrrel együtt.

A szabályozás szerint az autónak és a sofőrnek éjjel-nappal a főpolgármester rendelkezésére kell állnia. A sajtóosztály munkatársa megjegyezte ugyanakkor, hogy Demszky Horvátországon kívül magáncélú utazásra nemigen használja sofőrét, mostani nyaralása alatt pedig ő gondoskodik a sofőr ellátásáról.

Mivel a szolgálati autót csak a sofőr vagy a főpolgármester használhatja, Demszky a nyaralása idejére egy terepjárót is bérelt a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt-től, amelyet családtagjai vezethetnek. A terepjárót korábban hivatali autóként használták, 12 éve van szerződésük az FKF-fel - mondta a sajtóosztály munkatársa. Mióta elvették Demszky jogosítványát, a terepjárót saját költségén magáncélra bérelheti, magasabb bérleti díjért, mint a hivatal szokta. Demszky 156 ezer forintot fizet havonta.