Hétfőn döntenek a petárdagyárosok letartóztatásáról

Vágólapra másolva!
A törökbálinti, három halálos áldozatot követelő robbanás ügyében a rendőrség a petárdaraktárat üzemeltető cég két vezetőjének előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezte, valamint a cég peremartoni gyártelepének vezetőjét is őrizetbe vették. A Peremartonban tartott házkutatás során egy nagyobb lakóház romba döntéséhez is elegendő dinamitot, valamint gyutacsokat és lőszereket is találtak.
Vágólapra másolva!

A rendőrség a törökbálinti, három halálos áldozatot követelő robbanás ügyében a Pyro-Technic Kft. két vezetőjének előzetes letartóztatását kezdeményezi hétfőn - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője sajtótájékoztatóján.

A vasárnap újból kihallgatott ügyvezető mellett egy újabb őrizetbe vett személy, a kft. peremartoni gyártelepe ügyvezető igazgatójának előzetes letartóztatását is indítványozzák robbanóanyaggal való visszaélés, foglalkoztatás körében veszélyeztetés és közveszély okozás bűntettének gyanúja miatt - mondta Ignácz István dandártábornok.

Légvédelmi rakéták, dinamit és fekete lőpor

A peremartoni gyártelep ügyvezetőjét, aki egyben a törökbálinti telep gazdasági igazgatója is, azt követően vették őrizetbe, hogy a Peremartonban tartott házkutatás során különböző iratokat, adathordozókat, robbanószereket foglalt le a hatóság. A házkutatás során öt tonna fekete lőpor került elő, amelyet a rendelkezésre álló bizonylatok szerint 2004 februárjában a törökbálinti anyacégtől rendelt meg a peremartoni gyáregység.

Peremartonban ezen kívül csak honvédségi raktárakban tárolható dinamitot (egy kilogrammot) és más hadianyagot - lőszereket, 150 gyutacsot - is találtak, valamint számítógépeket és iratokat foglaltak le a rendőrök - írja a Népszabadság. A lap szerint ezzel a mennyiségű dinamittal egy nagyobb lakóházat is romba lehetett volna dönteni.

A Blikk szerint ugyanakkor a törökbálinti robbanásban légvédelmi rakéták is felrobbanhattak. A lapnak egy név nélkül nyilatkozó telefonáló azt állította, hogy a cég helyén egykor a Préko 7038 nevű vállalat működött, amelyet ő irányított, és a területen többféle lőszert is tároltak abban az időben. A lapnak Deák Péter katonai szakértő megerősítette, hogy a környéken volt egy katonai bázis, ahol 120 és 84 milliméteres aknavetőket, valamint KUB és KRUG típusú légvédelmi rakétákat is tároltak.

MTI/[origo]