Jégesőként kopogtak a lövések a pénzszállítón

Vágólapra másolva!
Jégeső vaslemezen kopogásához hasonlította a géppisztolylövéseket annak a pénzszállító-autónak a sofőrje, amelyet hétfőn támadtak meg fegyveresek a XI. kerületben. A férfi a Népszabadságnak beszélt megrázó élményeiről.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Gépfegyverrel és kézigránáttal támadtak meg egy pénzszállító-autót hétfő reggel a főváros XI. kerületében, a Szerémi úton. A jármű vezetője a Népszabadságnak adott interjút az átélt támadásról.

A sofőr szerint teljesen életszerű volt, ahogy elterelték, és feltartóztatták őket a szervízúton, és egészen addig semmi rosszra nem gondolt, amíg meg nem látta az első álarcos fegyverest. Mint mondta, ösztönösen rükvercbe kapcsolt, ám a lomha páncélautó hátramenetben meglehetősen lassú, így a géppisztolyos támadó könnyen lépést tartott vele, miközben folyamatosan lőtte, előbb a kocsi motorját, majd a végén a szélvédőüveget.

A sofőr nem érezte, csak hallotta a becsapódó lövéseket, hangjukat vaslemezen kopogó jégveréshez hasonlította. Mint elmondta, a támadó "átkozottul jól lőtt", és csak akkor maradt le egy kissé a lassan tolató autótól, amikor megállt tárat cserélni. A vezető szerint csak egy támadó lőtt, de legalább három másik embert is látott. Azt, hogy gránátot is dobtak a járműre csak utóbb tudta meg, a célt tévesztett fegyver robbanását nem érezte és nem is hallotta a kocsiból.

A férfi szerint páncéltörő rakétával is célba vették, de nem a hagyományos RPG-vel, hanem olyannal, amelyet akciófilmekben látni, amelynek csak a csöve látszik, a benne lévő lövedék nem. A kocsi végül mozgásképtelen lett, de közben a lövések is abbamaradtak. Ekkor a sofőr és társa kiugrott az autóból, és mögötte kerestek menedéket.

A teljes névtelenséget kérő vezető közölte, már a jövő héten munkába áll, és akár ugyanebbe a kocsiba is beül, ha addig "helyrepofozzák" - derül ki a Népszabadság írásából.