Uniós ürüggyel rúg ki vezetőket Medgyessy

Vágólapra másolva!
A kormányszóvivőt, az Információs Hivatal vezetőjét és korábban a KSH elnökét is általánosságokat tartalmazó indoklással mentette fel a miniszterelnök. Medgyessy főként arra hivatkozott, hogy a vezetők nem felelnek meg az uniós követelményeknek. Mindegyik esetben felmerült ugyanakkor, hogy a leváltásoknak valójában politikai okai voltak.
Vágólapra másolva!

Gál J. Zoltán volt kormányszóvivő, Czukor József, az Információs Hivatal volt főigazgatója, Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt vezetője - hármójukban az a közös, hogy mindegyikőjüket Medgyessy Péter miniszterelnök mentette fel tisztségéből. Hasonlítanak abban is, hogy a menesztésüket minden esetben valamilyen általános indokkal, főként az uniós csatlakozással magyarázta a kormányfő.

Legutóbb, augusztus 2-án Gál J. Zoltán távozott posztjáról. A Kormányszóvivői Iroda által akkor kiadott közlemény semmilyen indoklást nem tartalmazott, és Medgyessy is csak annyit mondott a döntéséről, hogy az EU-csatlakozásból adódó feladatok miatt "reaktívból proaktív" kommunikációra kell váltani.

Czukor József a nemzetbiztonsági érdekeket külföldön képviselő Információs Hivatalt vezette. Őt július 16-i hatállyal mentette fel a kormányfő. A felmentésről - még Gál J. által - kiadott közlemény szerint a döntés indoka "a megváltozott nemzetközi környezetből fakadó új biztonsági kihívásokra való felkészülés, valamint az európai uniós tagságunkból következő hazai és nemzetközi együttműködés erősítése" volt.

A KSH elnökét, Mellár Tamást még tavaly novemberben menesztette a kormányfő, igaz, a döntést már a kancelláriaminiszter közölte vele. A hivatalos indoklás szerint Mellárnak az EU-csatlakozás miatt kellett mennie. A kormányszóvivő legalábbis akkor azt nyilatkozta: "Szakmai döntés született, Magyarország EU-csatlakozása, az Eurostatba történő belépés a KSH megerősítését is szükségessé teszi".

A három felmentés közös abban is, hogy mindegyik esetben felmerült, hogy a vezetőknek nem a hivatalos közleményekben szereplő indokok miatt kellett menniük. Gál J. távozásáról például a kormányszóvivői iroda több neve elhallgatását kérő munkatársa is azt mondta az MTI-nek, hogy a kormányszóvivőnek azért kellett felállnia, mert közel állt Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez. (Gyurcsány közben szintén beadta lemondását, de Medgyessy még nem közölte, hogy elfogadja-e.)

Czukor menesztését és a nemzetbiztonsági szolgálatoknál ezzel együtt járó átszervezést az élesen bírálta az ellenzék. Demeter Ervin, aki az előző kormány idején titkosszolgálatokért felelős miniszter volt, azt mondta, hogy a döntés az MSZP-ben a vesztes EP-választás után kirobbant belharcok következménye. Közölte azt is, hogy a Medgyessy által Czukor utódjának jelölt Zsohár István "sokkal inkább a feltétel nélküli politikai lojalitásával, mint szakmai hozzáértésével tűnt ki az elmúlt két év során".

Politikai okokat gyanított az ellenzék a KSH-elnök tavalyi menesztése mögött is. Mellárt még az Orbán-kormány idején nevezték ki az intézmény élére. Áder János a menesztés bejelentésekor azt mondta, a kormány azért váltotta le Mellárt, mert olyan vezetőre van szüksége, "aki a kormányzati szempontok iránt megértő, egyes adatok vonatkozásában nagyvonalúbb, szolgalelkűbb lesz". Felmerült az is, hogy az elnöknek azért kellett mennie, mert egy konferencián magasabb inflációt jósolt, mint amennyi a kormány előrejelzésében szerepelt. (Mellár egyébként bírósághoz fordult menesztése miatt, és első fokon ki is mondták, hogy szabálytalanul mentették fel.)