Gyurcsány: Nincsen lefutva ez a mérkőzés

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt azt mondta egy megbeszélés előtt újságíróknak: bátrabb kormányzásra, egy határozottabb irányt megfogalmazni képes kormányfőre és arra van szükség, hogy tudja az ország, hogy hova megyünk. Gyurcsány arról nem beszélt, mik a konkrét elképzelései, ha kormányfőnek jelölné pártja. Csak annyit mondott erről: "Azok támogatását bírom, akik azt gondolják, hogy változtatni kell." Közölte azt is, hogy nincs lefutva a közte és Kiss Péter közötti mérkőzés.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc hétfő délután fiatal szocialsita politikusokkal találkozott, hogy ismertesse velük elképzeléseit. A megbeszélés előtt újságíróknak is beszélt terveiről.

Elmondta, hogy "nagy nyugalommal és sok-sok bátorsággal" készül a szerdai kongresszusra, ahol eldől, kit jelöl az MSZP miniszterelnöknek. Arra a kérdésre, hogy mit csinálna másképp, azt mondta: "Azok támogatását bírom, akik azt gondolják, hogy változtatni kell. Változni és változtatni. Van persze, amiben a folyamatosság a jobb, például abban, hogy 2006-ban újra mi nyerjünk. De egy bátrabb kormányzásra, egy határozottabb irányt megfogalmazni képes kormányfőre, arra van szükség, hogy tudja az ország, hogy hova megyünk. Hogy mindenki számára legyen világos, hogy ebben az országban van egy olyan jövő, amiben érdemes részt venni és közösen megcsinálni, merthogy a miénk."

Közölte azt is, hogy riválisnak tekinti Kiss Pétert. Olyan rivális Kiss Péter, akit tiszteletben kell tartani - mondta. "Nincsen lefutva ez, azt gondolom, hogy ez egy nagyon szép, végül a pártot, a baloldalt erősítő mérkőzés lesz"- tette hozzá Gyurcsány.

Arra a kérdésre, hogy kapna-e a másik posztot, ha Kiss alakíthat kormányt, azt válaszolta: "Medgyessy Péter miniszterelnök úr azt mondta egyszer, hogy a dolgok sorrendje úgy van, hogy első az ország dolga, második a politikának a dolga, és csak a legutolsó a személyeknek a dolga. Hát ehhez tartjuk magunkat. Most ott tartunk, hogy mi az ország dolga, és el fogunk jutni odáig, a pártokkal való egyeztetés után - aki miniszterelnök-jelölt lesz -, hogy kormányának bemutatásáig, szeptember közepéig, lefolytatja a tárgyalásokat, és megmondja, kiből lesz miniszter, de leginkább, hogy mit fogunk csinálni, mert sok mindent másképp fogunk csinálni."

Medgyessy Péter vasárnapi, a köztévének adott interjújában azt mondta, "kis puccsot" hajtottak végre ellene. Erről Gyurcsány azt mondta, hogy szerinte "ha kudarc az, ami történt az elmúlt hetekben, akkor az a közös kudarcunk: a kormányé, a pártoké, a frakcióé. Ahogyan közös volt az érdem is. Ezért nem az a kérdés ma már, hogy ez hogyan következett be, hanem hogyan lesz ebből egy olyan erős, bátor kormány, a kormányzást támogató büszke pártok, amelyek megelégedéssel végzik a dolgukat, és emiatt az ország őket 2006-ban újraválasztja."