Jövőre 65 kilométernyi főutat újítanának fel a fővárosban

Vágólapra másolva!
A budapesti főútvonal-hálózat egy részének jövő évi felújításáról, az állatkert néhány épületének rekonstrukciójáról és az autómentes napról is dönt a főváros közgyűlése augusztus utolsó napján, a Margit híd felújítása ugyanakkor még várat magára - közölte Demszky Gábor főpolgármester. A tervek szerint jövőre 14 főútvonal teljes rekonstrukcióját végzik el.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közgyűlés augusztus 31-i ülésén tárgyal a 2005. évi útfelújítások előzetes kötelezettségvállalásáról, s ennek értelmében jövőre várhatóan több mint 65 kilométer főutat újít fel és javít ki a főváros mintegy 13 milliárd forintért - mondta el Demszky Gábor, aki hozzátette: ez az idei 4,7 milliárdos út-, híd- és felüljáró-felújítási költségeket tekintve jelentős előrelépés, hiszen ha csak az utakat nézzük, akkor Budapest jövőre ötszörös sebességre kapcsol a felújításban. Mint mondta, a kormánnyal májusban állapodott meg arról, hogy 2005-től az útfelújításra fordított minden önkormányzati forinthoz az állam további egy forintot tesz.

"Amikor az új kormány feláll, azonnal tárgyalást kezdeményezek ebben az ügyben. Azt remélem, hogy a jövő évben tartja az új kormány az előző kormány ezzel kapcsolatos ígéretét és megadja az 50 százaléknak a fedezetét, a jövő évi költségvetésbe ezt beépíti, és így terjeszti be az Országgyűlésnek" - tette hozzá a főpolgármester. Vajda Pál főpolgármester-helyettes közölte: a jövő évi útfelújítások során 14 főútvonal, például az Üllői út, a Balatoni út vagy a Budafoki út teljes rekonstrukcióját végzik el.

Demszky Gábor tájékoztatása szerint a közgyűlés szintén dönt a fővárosi állat- és növénykert néhány épületének felújításáról, amelynek 2,7 milliárdos összköltségvetéséből 700 milliót áll a főváros, 2 milliárdot pedig az állam. A munka 2005 nyarától másfél évig tart majd, s ennek során teljesen felújítják a nagysziklát, a teveházat és a szavanna kifutót, valamint egy új elefántistállót is építenek - fűzte hozzá.

Idén is megrendezik Budapesten az autómentes napot, szeptember 16. és 22. között pedig úgynevezett mobilitási hét lesz. A közgyűlés döntése alapján a főpolgármester aláírja az autómentes nap chartáját is. Demszky Gábor hangsúlyozta: nagyon fontos az autómentes nap kezdeményezése, mert Budapest útjain naponta 1,1 millió gépkocsi jár, s évente 20 ezer autóval van több a városban. Európai viszonylatban Budapest még így is kedvező helyen áll, hiszen a fővárosban a tömegközlekedést az utazók 60-65 százaléka választja az egyéni közlekedéssel szemben - mutatott rá. Ezt az arányt meg kell őrizni, s ennek érdekében a következő öt évben a főváros 200 milliárd forintot költ a tömegközlekedés fejlesztésére, felújítja a 2-es metrót, megépíti a 4-es és előkészíti az 5-ös metrót, valamint lecseréli a teljes nagykörúti villamosparkot - fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva Demszky elmondta: a Margit híd felújítása jelenleg nem aktuális, mert a rekonstrukcióval meg akarják várni az Árpád hidat tehermentesítő M0-ás Duna-híd megépülését. Mint mondta, a főváros és az önkormányzatok már megteremtették az építkezés feltételeit, "a labda azonban már a kormány oldalán van". Vajda Pál hozzátette: a Margit híd pályaszerkezetét, ellentétben az erről szóló sajtóinformációkkal, nem kell aládúcolni, hiszen a folyamatos mérések kimutatták, hogy biztonságos a közlekedés a hídon.