GYISM: Börtön járna a doppingterjesztőknek

Vágólapra másolva!
A sporttárca tervei szerint a doppingterjesztőket és csempészeket szabadságvesztéssel sújtanák, a doppingoló versenyző egyesületétől és szövetségétől pedig megvonnák az állami támogatásokat. Néhány évvel ezelőtt egy rövid ideig már fenyegette börtön a doppingolókat és a doppingolásban közreműködőket, azonban négy évvel ezelőtt az Alkotmánybíróság megsemmisítette ezt a rendelkezést.
Vágólapra másolva!

Az athéni olimpián öt magyar sportoló keveredett doppinggyanúba, doppingvétség miatt két magyar aranyérmet és egy ezüstöt vett el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A világsajtó nem a magyarok sportsikereiről, hanem a doppingbotrányairól cikkezett. A doppingesetek hatására a sporttárca pénzügyi és büntetőjogi eszközökkel küzdene a visszaélések ellen.

A doppingterjesztőket és -csempészeket szigorúan, akár szabadságvesztéssel lehessen büntetni, ezzel kapcsolatban előkészítés alatt áll a sporttárca javaslata - mondta Bakanek György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium doppingszakértője az [origo]-nak. Jelenleg ugyanis a doppingszerekkel való kereskedelem nem büntetendő. "A dopping elsősorban a testépítésben van jelen, a kokszoló élsportolók többsége a konditermek környékéről szerzi a tiltott szereket, tehát itt érdemes fellépni" - mondta Bakanek György. A fogyasztókat (versenyzőket) büntetőjogi szankciókkal nem büntetnék, csak - ahogy jelenleg is - versenyzéstől való eltiltással és más egzisztenciális jellegű hátránnyal próbálnák visszatartani a tiltott szerek használatától. A sporttárca tervezi azt is, hogy a doppingoló sportolók egyesületeitől, sportági szövetségeitől vonják meg az állami támogatást. Bakanek szerint az olimpiai sportágak közül a súlyemelés és a nehézatlétika a legfertőzöttebb.

Az Orbán-kormány idején, másfél éven keresztül akár szabadságvesztéssel is sújtható volt az, aki doppingszert használt, tartott, készített vagy forgalmazott, azonban az Alkotmánybíróság 2000 végén megsemmisítette a doppingolásra vonatkozó rendelkezéseket, mivel alkotmányellenesnek minősítette azokat.

A Fidesz a doppingoló élsportolót is keményen büntetné

"2003-ban két képviselőtársammal közösen törvényjavaslatot nyújtottunk be, amelyben már figyelembe vettük az Alkotmánybíróság aggályait" - mondta az [origo]-nak Szakács Imre fideszes képviselő, aki az előző ciklusban a sporttárca államtitkára volt. "Ennek alapján a javaslatunk már csak a versenysportra vonatkozott, az amatőrökre (például testépítők) viszont nem" - mondta a politikus, aki sajnálatát fejezte ki, hogy indítványuk a kormánytöbbség miatt elvérzett. A javaslatuk szerint a doppingolók akár egyéves szabadságvesztést is kaphatnak, azok, akik doppingszerrel kereskednek vagy doppingszert hoznak forgalomba, kínálnak vagy átadnak, két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók. Az athéni olimpián történt doppingesetek is bizonyítják, hogy a doppingprobléma valós, és hogy foglalkozni kell vele - mondta Szakács Imre, hozzátéve, hogy konzultálnia kell képviselőtársaival, hogy milyen lépéseket tegyenek.

"Pénteken felhívtak a Magyar Olimpiai Bizottságtól, hogy tájékoztatást akarnak adni az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának az athéni olimpia eredményeiről, eseményeiről" - mondta a testület MSZP-s elnöke, Bakonyi Tibor, aki hozzátette: a jövő szerdára hívják össze a bizottságot, ahol sportorvosok, sport- és szövetségi vezetők adnak tájékoztatást a tapasztalataikról és doppingesetekről. "Csak konkrét tények ismeretében lehet korrekt javaslatokat kidolgozni a hasonló esetek elkerülése érdekében" - jelentette ki a politikus.

Kozák Dániel