Égett, rohadt hústól bűzlik Zalaegerszeg

2004.09.01. 13:50

Porálarcban, folyamatos fertőtlenítés mellett tudnak csak dolgozni a leégett zalaegerszegi hűtőház bontásán. Az épületben ugyanis több száz tonna hús és kukorica égett el, a hús egy része pedig már bomlásnak is indult. Az épület nyolc napig lángolt, szerda délutánra sikerült eloltani a tüzet.

Bűzlik a leégett zalaegerszegi hűtőház környéke: az épületben több száz tonna hús égett el vagy indult bomlásnak. Emellett nagy mennyiségű kukoricát és zsírt is tároltak a hűtőházban, ennek nagy része szintén elégett. A nyolc napig lángoló épület romjait így a munkások és tűzoltók csak porálarcban tudják megközelíteni a bűz miatt. Emellett úgy próbálják csökkenteni az elégett vagy bomló hús szagát, hogy folyamatosan fertőtlenítik a környéket.

Tombi Lajos, Zalaegerszeg alpolgármestere szerint a bűz már kevésbé erős, mint néhány napja, de egy ideig még el kell viselniük a környékbelieknek a kellemetlen szagot. Az alpolgármester szerint ugyanakkor már kevésbé büdös a hűtőház környéke, mint egy fehérjefeldolgozó üzem környéke. Tombi hozzátette: az időjárás kedvezően alakul, szerdán ugyanis csöpörgött az eső, emellett csak 15 fok van, így az épületben lévő élelmiszer is lassabban bomlik, mintha nagy meleg lenne. Az alpolgármester szerint folyamatosan szállítják el a bent elégett élelmiszert és a törmeléket, emellett fertőtlenítik is a környéket, így hétvégére már nem lesz büdös.

Senkó Zoltán, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes vezetője, a mentési munkálatok egyik vezetője szerint a hűtőháznak azon részeit, ahol romlandó élelmiszert tároltak, le kell bontani, hogy el tudják szállítani az elszenesedett kukoricát és bomlásnak indult húst. A bontás és a csarnokban tárolt élelmiszer maradványainak elszállítása után kezdődhet - napokon belül - a fertőtlenítés. Azt egyelőre még nem tudni, hogy miért égett le a hűtőház, a tűz okát szakértők vizsgálják. A kár legkevesebb egymilliárd forint - mondta.

A tűz még augusztus 24-én keletkezett a Goldsun Rt. tulajdonában lévő zalaegerszegi hűtőházban. Egy közel 1500 négyzetméter alapterületű és több mint 8 méter magas üzemcsarnokban csaptak föl a lángok, és rövid idő alatt átterjedtek a tetőszerkezetre, majd az épületben tárolt fagyasztott élelmiszerre és nagy mennyiségű csomagolóanyagra is. A csarnok nyolc napig égett, csak szerda délutánra sikerült eloltani a lángokat.

Nehezítette az oltást, hogy az acélszerkezetes épület teteje beszakadt, a benne tárolt 10 ezer tonnányi, több méter magasan föltornyozott fagyasztott kacsa pedig elzárta a tűzfészekhez vezető utat. Végül többnapi erőfeszítéssel - nagy teljesítményű erőgépek alkalmazásával - elbontották az összeroskadt üzemcsarnok roncsait, és eltávolították a bomlásnak indult, elszenesedett élelmiszer-maradványok nagy részét.

Az ÁNTSZ, az állat-egészségügyi szolgálat és a katasztrófavédelem folyamatosan ellenőrizte a levegő, a vizek és a talaj állapotát, de az egészségre káros mennyiségű szennyeződést egyszer sem észleltek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK