Törökbálint: nincs elég pénz kártérítésre

Vágólapra másolva!
Kevés a remény arra, hogy a törökbálinti pirotechnikai raktár robbanásakor a lakóházakban keletkezett károkat maradéktalanul megtérítsék. Több tízmillió forint követelésre nincs fedezet - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Sokan hiába várnak segítséget azok közül, akiket a törökbálinti pirotechnikai raktárban történt robbanás miatt ért kár, saját biztosítással pedig nem rendelkeztek. A levegőbe repült raktárt fenntartó Pyro-Technic Kft. biztosítója húszmillió forintból már rendezte a környéken azok kárát, akik maguk is ugyanazon biztosítótársaság ügyfelei voltak - írja a Népszabadság.

A Pyro-Technic Kft. gazdasági vezetője korábban úgy nyilatkozott: rendezni fogják azok kárát is, akiknek a biztosító nem fizethet. Ezt a nagyvonalú felajánlást azonban Tóth Ferenc, a kft. ügyvezetője az önkormányzattal folytatott tárgyalásokon már visszavonta - értesült a Népszabadság. Tóth Ferenc cége fizetésképtelen, így a jogos követeléseket a kft.-n valószínűleg perrel sem lehet majd maradéktalanul behajtani.

Akik saját biztosítással nem rendelkeztek, az önkormányzattól várhatnak segítséget. A polgármesteri hivatal a múlt héten döntött arról, hogy 8,3 millió forintot különít gyorssegélyre, csütörtökön pedig a megyei közgyűlés is kiutalt az érintetteknek 5 millió forint támogatást. Az összesen 13,3 millió forintot kérelmek alapján osztják majd szét, elsősorban azok között, akiknek lakása rongálódott meg. A nyaralótulajdonosok nem reménykedhetnek kártérítésben, és azok sem, akiknek háza engedély nélkül épült fel annak idején. Az önkormányzat segíteni szeretne azoknak, akik nem jutnak pénzhez, ezért pertársaságot szervez.