Megállt a tiszai méreg a román határon

Vágólapra másolva!
Nem mutatható ki a Tisza magyar szakaszán a romániai Borsabányán pénteken történt nehézfém-szennyeződés. A szennyeződés mértéke a hígulás és a környezetvédelmi intézkedések következtében jelentősen csökkent.
Vágólapra másolva!

"A Tisza magyar szakaszán a vizsgálatok nem mutatták ki a folyóba került romániai nehézfém-szennyeződést, a vízminták nehézfémtartalma a megengedett határérték alatt van" - közölte hétfőn Bogdányiné Mészáros Ágnes, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója.

Mint emlékezetes, a borsabányai bányaművek telephelyén a nehézfémes zagyvalékot szállító vezeték szeptember 3-án eltört, és 80 köbméternyi zagy a Cisla (Csiszla) patakba, onnan pedig a Tiszába ömlő Visó vizébe került. A szennyeződés a határon túli folyószakaszon szemmel látható változásokat okozott: grafitszürkére változott a folyó vize.

A szennyezett vízhullám hétfőre elérte Magyarországot, de a határon túli hígulás és a szomszédos országok hatóságainak fellépése következtében nem mutatható ki nehézfém-szennyeződés a Tisza vizében.

A környezetvédelmi felügyelőség vezetője elmondta: Tiszabecsnél, a folyó határszelvényénél változatlanul fenntartják a figyelőszolgálatot, és valószínűleg még kedden is ellenőrzik majd a víz minőségét. Tartják a kapcsolatot a szomszédos országok társhatóságaival is, és a kapott információk alapján döntenek majd a figyelőszolgálat megszüntetéséről.