[origo] itthon
Szász Károly megverése miatt hallgatták ki Kulcsárt
MTI|2004. 09. 08., 11:36|Tanúként hallgatta ki a rendőrség szerdán Kulcsár Attilát Szász Károly volt PSZÁF- elnök megverésével kapcsolatban. A rendőrség arra volt kíváncsi, hogy a bróker milyen kapcsolatban állt a PSZÁF-elnök megverésével gyanúsított férfival.
Tanúként hallgatta ki a rendőrség Kulcsár Attilát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) volt vezetőjének, Szász Károlynak a megverésével kapcsolatban - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A rendőrség részleteket nem árult el a kihallgatásról.
Zámbó Gyula, a milliárdos sikkasztással gyanúsított bróker védője elmondta: védencét a rendőrök többek között arról kérdezték, milyen kapcsolatban volt N. Tiborral, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a megverésben. "Ügyfelem N. Tibort régóta ismeri, de ismeretségük felületes" - közölte az ügyvéd.
A BRFK augusztus elején jelentette be, hogy az előzetes letartóztatásban lévő nagykanizsai férfit, N. Tibort azzal gyanúsítják, hogy részt vett Szász Károly megverésében. A gyanúsított DNS-ét megtalálták a bűncselekménynél használt kerékpáron, a férfi azonban azzal védekezett, hogy a DNS korábban került a kerékpárra.
A PSZÁF elnökét tavaly június 16-án kerékpárbalesetet színlelve állították meg, majd két férfi megverte. Az elnök nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Szász Károly a támadást egy akkor készülő felügyeleti határozattal hozta összefüggésbe. A PSZÁF a Pannonplast-papírok megszerzésének visszásságairól készített jelentést, amelyben közpénzek felhasználását is valószínűsítették, és amelyet Szász Károly megverése utáni napon tettek közzé. A Pannonplast-ügy vizsgálatakor derült ki, hogy Kulcsár Attila, a K&H Equities befektetési tanácsadója külön ügyfélkörrel rendelkezett. Utóbb Kulcsár Attilát különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel is meggyanúsították.
(MTI)
[origo] címlapon»
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Öngyilkosságot kísérelt meg Battonya elítélt polgármestere
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Kikészítik a tanúvallomások a norvég tömeggyilkost
- Mindenki egymásnak ugrott a romániai újratemetés felett
- Rendőrt hívtak a Zöld Pardon és az Infopark vitájához
- Megtalálták a Dunába ugrott portugál fiatal holttestét
- Lebénultak a magyar bankok
- Nem lát tisztán Schmitt ügyében a NOB
- Vagyonvizsgálatra számíthat, aki kölcsönt ad
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Az elnök tátongó slicce miatt forrong Dél-Afrika
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?