Nem jár alanyi jogon fegyver a rendvédelmiseknek

Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag szeptemberben lépett életbe az új fegyvertörvény: jövő júliustól már bűncselekményt követ el az a flóbertpisztoly-tulajdonos, aki nem kért engedélyt tartásához. A gáz- és riasztópisztolyokat pedig engedély nélkül lehet már venni és tartani, viszont viselési engedély lesz szükséges ahhoz, ha valaki ilyen típusú fegyverrel akar sétálni az utcán. A rendvédelmi dolgozóknak és polgármestereknek a civilekhez hasonló módon kell bizonyítaniuk, hogy szükségük van önvédelmi fegyverre.
Vágólapra másolva!

Az új lőfegyvertörvény az uniós jogharmonizáció miatt már május 1-jétől hatályba lépett, a végrehajtását szolgáló rendeleteket azonban csak később fogadták el, így gyakorlatilag szeptemberben lépett életbe az új szabályozás.

Az eddig engedély nélkül tartható, leginkább sportcélokra használt flóbertpisztolyok az uniós normáknak megfelelően engedélykötelesek lettek, mivel tűzfegyvereknek számítanak. A becslések szerint százezres nagyságrendű lehet Magyarországon a flóbertpisztolyok száma, amelyekhez legkésőbb jövő június végéig kell engedélyt kérniük a tulajdonosoknak. A lőfegyverrel való visszaélés bűntettét követik el azok, akik a határidőre nem szerzik meg az engedélyt vagy nem adják le flóbertpisztolyukat - figyelmeztet a rendőrség.

Az engedélyhez nem szükséges vizsgálni az egészségügyi alkalmasságot, feltétel viszont a nagykorúság és a bizonyos mértékű büntetlen előélet. Az engedélyeztető hatóságok úgy vélik, hogy a többség meg fogja kapni az engedélyt. Az engedélyezés előtt azonban be kell vizsgáltatni a flóberteket, és egyedi azonosítószámmal el kell látni ezeket.

A gáz- és riasztófegyvereket engedély nélkül lehet venni és tartani az EU-s csatlakozásunk óta, viszont közterületre vagy nyilvános helyre vinni csak viselési engedéllyel lehet.

Szigorodtak az önvédelmi célú lőfegyvertartás feltételei. Megszűnt az úgynevezett "alanyi kör", akik foglalkozásuk vagy tisztségük révén minden további engedély nélkül tarthattak fegyvert. Ebbe a körbe tartoztak többek között a rendvédelmi dolgozók, az országgyűlési képviselők és a polgármesterek. Ezentúl csak azok juthatnak önvédelmi fegyverhez, akik bizonyítják, hogy életük, testi épségük védelme kizárólag éles lőfegyver tartásával biztosítható. Ennek indokoltságáról a rendőrség határoz.