A rákszűrőtől félti a zuglóiakat a polgármester

Vágólapra másolva!
A zuglói polgármester tiltakozik a rákbetegségek korai felismerésére alkalmas izotópokat előállító berendezés zuglói idegsebészetre helyezése ellen, mert szerinte a sugárveszélyes anyagokat előállító készülék veszélyes lehet a sűrűn lakott városrész közepén. Rátonyi Gábor fideszes polgármester úgy tudja, Csillebércen már épül egy erre a célra alkalmas bunker, ezért nem érti, miért az Amerikai útra kell kerülnie a készüléknek. Szakemberek szerint ez botránykeltés, a Nukleáris Medicina Szakkollégium hétfői ülésén arról döntött, hogy támogatja PET-berendezés elhelyezését 5 különböző intézményben.
Vágólapra másolva!

Rátonyi Gábor elmondta, hogy nem a centrum felállítása, hanem a működéséhez szükséges izotópokat előállító berendezés, a ciklotron ellen tiltakoznak, ami szerintük kockázatot jelent a környezetre. A polgármester szerint a Központi Fizikai Kutatóintézet eddig 54 millió forintot költött a csillebérci betonbunkerre, ami fél méter vastag falaival alkalmas lenne a sugárzó izotópok előállítására, ezért nem érti, miért sűrűn lakott területre kell telepíteni a berendezést. A KFKI-nél nem tudtak felvilágosítást adni a ciklotronnal kapcsolatban. "Ha gázrobbanás történik Zuglóban, kiszabadulhat az amúgy biztonságosan tárolt anyag" - mondta arra reagálva a polgármester, hogy Debrecenben is lakott területen van az ország eddig egyetlen ilyen diagnosztikai berendezése.

A zuglói polgármester levélben fordult a zuglói Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet (OITI) vezetőjéhez, amelyben arra is választ kér, hogy miért nem értesítették a centrum létrehozásáról. Rátonyi szerint az egészségügyi minisztérium sem értesítette az önkormányzatot terveiről, és nem tájékoztatta a környéken élőket. Dr. Nyári István, az OITI főigazgatója közölte, hogy választ fog adni a polgármester aggályaira, addig azonban nem kívánt nyilatkozni.

Egy szakorvosokból álló testület, a Nukleáris Medicina Szakkollégium hétfői ülésén arról döntött, hogy támogatja PET-berendezés elhelyezését 5 különböző intézményben. "A ciklotron semmilyen káros hatással nincs a környezetre, elhelyezése szakmailag indokolt volna az OITI-ben" - mondta dr. Pávics László, a szakkollégium tagja. Elmondta, hogy az OITI-ben olyan speciális vizsgálatokat is folytatnának, amelyhez ultrarövid felezésű izotópokra van szükség. A rövid felezési idő miatt "a betegek érdekében célszerű volna az OITI-be helyezni a ciklotront" - mondta Pávics. "Ez nem atomreaktor vagy atombomba; mindez csak mondvacsinált balhé"- tette hozzá. Szerinte "az egyik konkurens izotóplabor kelti a botrányt". Pávics szerint a kérdés most az, hogy az OEP fininszírozza-e a meglehetősen drága berendezést. A szakember úgy tudja, ez még nem szerepel az OEP költségvetésében.

A PET (pozitron emissziós tomográf) berendezés segítségével a daganatos betegségek olyan korai stádiumban is kimutathatók, amit más műszerek még nem tesznek lehetővé. A vizsgálat során kis mennyiségű radioaktív izotópot juttatnak a szervezetbe, ami megmutatja a daganatokat. "Betegek százával halhatnak meg, mert nem elérhető a módszer" - mondta dr. Pávics László. "Évenként 20-25 ezer vizsgálatra lenne szükség, de jelenleg csak 800-at tudnak elvégezni ezzel a módszerrel Debrecenben" -tette hozzá.

Az országban egyetlen helyen van PET-berendezés: a debreceni Idegsebészeti Klinikán, ahol évenként kétezer vizsgálatot végeznek el a készülékkel. Thrón Lajos, a debreceni centrum igazgatója elmondta, hogy ott is sűrűn lakott területen van a diagnosztikai berendezés, de még semmilyen panasz nem érkezett. A centrum vezetőjének nincs tudomása arról sem, hogy gyakrabban fordulnának elő ezzel kapcsolatba hozható megbetegedések, mint máshol.

A zuglói Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben az elmúlt évtizedben jelentős technikai fejlesztéseket vittek véghez. Ennek következtében az itt kezelt betegek 90 százalékán sikeres műtétet hajtanak végre. Az intézetben van gyermekeket és csecsemőket kezelő osztály is, ahol a magyarországi gyermekidegsebészeti műtétek 70-80 százalékát, évente 380 beavatkozást végeznek.