MDF: Áron alul adtak el házakat az Andrássy úton

2004.09.17. 12:58

Jogszerűtlenül, pályáztatás nélkül, mélyen a piaci ár alatt adott el idén eddig hat értékes Andrássy úti egykori palotaépületet a terézvárosi MSZP-SZDSZ testületi többség - állította Terézváros korábbi MDF-es alpolgármestere. Az MSZP-s alpolgármester elődje minden állítását tagadja. Elmondta: 3 milliárdos hiánnyal vették át az önkormányzatot, és több mint 2 milliárdos bevétel keletkezett az ingatlanok értékesítéséből. Ráadásul így megszabadultak a felújítási kötelezettségüktől is.

Fotó: Fábián Évi
Andrássy út 3.

Baranyai Zsolt VI. kerületi ellenzéki képviselő, a főváros városképvédelmi bizottságának tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy "kirívó arcátlanságnak" tartja a jó állapotban lévő Andrássy út 3. szám alatti Saxlehner-palota eladását. Az 5800 négyzetméteres ingatlant 56 ezer forintos négyzetméteráron, felújítási kötelezettségre való hivatkozással adták el - állította. A vevő, egy hárommillió forint alaptőkéjű kft., az árajánlat benyújtásakor még cégbejegyzéssel sem rendelkezett, és a megadott címéről jelenleg is a címzett ismeretlenként érkeznek vissza a levelek - állította a képviselő.

 

A politikus szerint az épület forgalmi értékbecslése, a rendkívül alacsony összeg meghatározása mellett nem tartalmazza a felújított művészeti alkotások értékét, viszont a forgalmi értékbecslésben jelzett költség háromszorosa szerepelt felújítási költségként a testület elé benyújtott anyagban.

 

A kerület vezetése októberig kiköltözteti a nemrég felújított Andrássy út 68. számú épületből az ott működő iskolát. Az ugyancsak áron alul eladott Andrássy út 19., 21., 23., 47. számú műemlék épületek bérlőit is rövidesen kiköltöztetik. Az ellenzéki politikus szerint a döntés meghozatalakor nem kapott tájékoztatást a testület arról, hogy magasabb vételár-ajánlatokat is kapott a kerületi vezetés.

 

Az MDF tiltakozik az ellen, hogy a világörökség részét képező Andrássy út az esti órákra kihalttá váljék amiatt, hogy a lakóházakból bankszékházak és irodák lesznek. Elfogadhatatlannak tartják a kerületi vagyon "gátlástalan" elherdálását csakúgy, mint az itt élő emberek elköltöztetését - közölte a politikus.

 

Fotó: Fábián Évi
Andrássy út 47.

Az MSZP-s alpolgármester, Fürst György az [origo]-nak pénteken Baranyai minden állítását tagadta. Azt elismerte, hogy pályáztatás nélkül értékesítették az ingatlanokat. Közölte: az eladás nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá, és a törvény szerint, ha több ponton tisztázni kell bizonyos részleteket, akkor el lehet tekinteni a pályáztatástól. "Komoly felújítási kötelezettségünk van, amit áthárítottunk a vevőkre. Ezt például egy pályázatba nehéz lett volna leírni" - mondta. Hozzátette: a bérlőkkel is meg kell állapodniuk a vevőknek.

 

"A pályázatokkal kapcsolatban rossz tapasztalataink vannak" - érvelt tovább Fürst, aki szerint gyakran időhúzást jelent a pályáztatás. Hozzátette: hivatalos értékbecslők mérték fel az ingatlanokat. Volt, ahol több ajánlatuk is volt, itt mindig a kedvezőbbet választotta a képviselő-testület.

 

Fürst az Andrássy út 3-as számú palotaépületről elmondta: 1,2 milliárd forintra becsülték az épületet. "Ez nem 56 ezres, hanem körülbelül 250 ezer forintos négyzetméterár" - közölte. Hozzátette: a megállapodás szerint az összegnek csak egy töredékét kell készpénzben kifizetnie a vevőnek, egy másik jelentős összeget tesz ki a kötelező felújítás, illetve rögzítették azt is, hogy egy évig változatlan feltételeket kel biztosítani a bérlőknek. Ez alatt az idő alatt vagy biztosítanak cserelakást, vagy pénzben megváltják a lakást, vagy továbbra is kiadják azt, ez megállapodás kérdése.

 

Fotó: Fábián Évi
Andrássy út 68.

Az alpolgármester közölte: a 3-as számú épületet 328 millió forint készpénzért, a 68.-at 860 millióért, a 19. és 23-as épületeket 725 millióért, a 47.-et 150 millióért, a 21-es számú palotaépületet pedig 300-400 millió forint közötti készpénzért adták el. Így több mint 2 milliárd forint bevételhez jutott az önkormányzat, miközben Fürst elmondása szerint 3 milliárdos hiánnyal vették át 2002-ben az önkormányzat irányítását. A 3-as számú épület esetében a készpénz mellett pedig például 240 milliós felújítási összeget írtak elő.

 

Fürst szerint azért 3 milliós alaptőkéjű kft. vette meg az épületet, mert a magyar jogszabályok szerint ennyivel lehet kft-t alapítani. "Például bankok az ilyen tranzakciókhoz mindig külön céget alapítanak. A szerződéskötéskor már be volt jegyezve a cég. A tőkéjét pedig mutatja, hogy bár papíron csak 3 milliós cégről van szó, már ki is fizette a 328 milliót" - mondta az alpolgármester az [origo]-nak.

 

A bérlőkkel kapcsolatban Fürst elmondta: az iskoláról körülbelül 7 éve született egy olyan döntés, miszerint összevonják a Szív utcai iskolarésszel. A bevételből felújítják a Szív utcai épületet, és oda költöznek át az Andrássy úton tanulók. "Amúgy azt gondolom, nem jó a Andrássy úton lakni. Ezek a házak nem valók lakóépületnek, hanem bankoknak, irodáknak kell itt működniük. A kerületben ezer új lakás épült, át kell strukturálódnia a lakosságnak. A világ nagyvárosaiban is az ilyen nagy, forgalmas utak mentén irodák működnek" - érvelt az MSZP-s alpolgármester.

 

[origo]/MTI