Csak a kommunikáció volt rossz, nem a metró

Vágólapra másolva!
Aba Botond, a BKV vezérigazgatója a közlekedési vállalat rossz kommunikációjával magyarázta azt, hogy a kettes metró esetében hetek óta különböző hiányosságokról esik szó, miközben a kivitelezőnek még két hónapja van az idei feladatainak teljesítésére. Az augusztus 19-i forgalomba helyezéskor elfelejtették nyilvánosságra hozni, hogy a műszaki átadás csak novemberben lesz.
Vágólapra másolva!

November közepéig kell a kivitelezőknek minden olyan hibát kijavítaniuk a 2-es metró felújításán, amit az augusztusi forgalomba helyezés óta észleltek - jelentette ki a BKV vezérigazgatója. Aba Botond pénteki tájékoztatóján a cég rossz kommunikációjával magyarázta azt, hogy hetek óta különböző hiányosságokról esik szó, miközben a kivitelezőnek még két hónapja van az idei feladatainak teljesítésére.

Mint mondta, az augusztus 19-i forgalomba helyezéskor elfelejtették nyilvánosságra hozni, hogy a műszaki átadás csak novemberben lesz. Az egyik ilyen hiba, az alagútban helyenként érzékelhető vízfoltok kapcsán kifejtette, hogy nehéz jó szigetelést kialakítani a régi, rossz technológiával épült alagútban. Utalva arra, hogy több száz helyen még javítani kell az alagút szigetelését, megjegyezte, hogy fél év múlva ismét teljesen felülvizsgálják a szigetelést.

Aba Botond szerint a felújítás végéig, 2007-ig állomásonként két olyan liftet építenek, amelyeket kerekes székes mozgáskorlátozott is használhat majd kísérőivel. Hozzátette, hogy a 3-as metrón annak felújításakor, a 4-esen pedig már építésekor is lesznek ilyen liftek.

A vezérigazgató építési nehézségként említette, hogy egyetlen liftaknával többnyire nem tudják megoldani a liftes közlekedést. Ezért a felszínről induló liftakna egy térszint alatti folyosóhoz kapcsolódik, amely elvezet az állomás fölé egy olyan pontig, ahonnan az állomást egy másik liftakna el tudja érni.