Lelőttek egy fegyveres bankrablót Budapesten

Vágólapra másolva!
Meghalt az a fegyveres bankrabló, aki hétfő délelőtt próbált kirabolni egy XI. kerületi bankfiókot. A rabló a bankfiókba belépve azt mondta "Bankrablás!", majd a levegőbe lőtt. A biztonsági őr ekkor több lövést leadott a támadóra, aki életét vesztette. Az [origo] által megkérdezett szakértő szerint kiélezett helyzetben habozás nélkül lőni kell, különben ártatlan emberek élete kerülhet veszélybe. Alapelv azonban, hogy az őrnek a fegyvert tartó kézre kell célozni.
Vágólapra másolva!

Meghalt az a támadó, aki hétfőn reggel fegyverrel akart kirabolni egy bankot Budapesten - közölte a BRFK sajtóügyeletese az [origo]-val. A símaszkot viselő férfi reggel háromnegyed tíz előtt rontott be a XI. kerületi Gazdagréti téren lévő bankfiókba. Azt kiáltotta, hogy "bankrablás!", majd a levegőbe lőtt.

Ekkor a biztonsági őr szolgálati fegyveréből, a jelenlegi adataink szerint jogos védelmi helyzetben, több lövést adott le a bankrablóra, aki életét vesztette - mondta a Tafferner Éva sajtóügyeletes. A Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási kísérlet miatt indított eljárást, a bankőrt tanúként hallgatták ki.

A bankban a rablási kísérlet idején három alkalmazott egy ügyfél és a biztonsági őr tartózkodott. A rendőrség lefoglalta és már vizsgálja azt a bank biztonsági kamerája által rögzített videofelvételt, amely a rablási kísérletről készült.

A nyomozóknak egyelőre nem sikerült azonosítaniuk a bankrablót, semmilyen papírt vagy iratot nem találtak nála. A megölt férfi a becslések szerint 25-35 év közötti lehetett. A Budapesti Rendőrfőkapintányság a lakosság segítségét kérte a megölt bűnöző azonosításához.

A lövöldözés során a bank ügyfelei és alkalmazottai nem sérültek meg. BRFK szerint nem fordult elő ehhez hasonló eset. Arra viszont volt már példa, hogy a biztonsági őr lefogta volna a bankrablót, de akkor nem sérült meg.

"Nincs mérlegelési lehetőség"

Közvetlen életveszély esetén nincs mérlegelési lehetősége a biztonsági őrnek - mondta az [origo]-nak Vágó Imréné, az In-Kal Security biztonsági főigazgatója. A biztonsági őrök csak akkor használhatják fegyverüket, ha saját életük vagy mások élete közvetlen veszélyben forog, azaz, ha a rabló egyértelműen rájuk irányítja fegyverét, vagy azzal nyomatékosan fenyegetőzik. Ekkor az őrnek el kell hárítania a közvetlen életveszélyt és ilyen esetben Vágó Imréné szerint nincs lehetőségük a habozásra, "használni kell a fegyvert", de azzal mások életét, testi épségét nem veszélyeztetheti.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy nem csak a rabló, de az őr is stresszes állapotban van. Ezen némileg segít, hogy az őrök képzése során komoly hangsúlyt fektetnek az ilyen helyzetek elemzésére és az ezekre való felkészülésre - mondta a biztonsági főigazgató. Lőelméleti és lőgyakorlati oktatással is készülnek a hasonló kiélezett szituációkra. Alapelv például, hogy az őröknek a fegyvert tartó kézre kell lőni, de ez az adott helyzetben nem egyszerűen kivitelezhető dolog - mondta.