Pontosítják a romákról szóló előítéletes etikatankönyvet

Vágólapra másolva!
Pontosítja az Apáczai Kiadó a gondozásában megjelent etikakönyv romákról szóló részét - közölte Esztergályos Jenő, a kiadó vezetője csütörtökön. A roma etnikumról szóló részt tovább pontosítjuk, finomítjuk, de természetesen nem veszzük ki az etikakönyvünkből - írta közleményében Esztergályos.
Vágólapra másolva!
Újabb cigányozó tankönyv került a boltokba/itthon/20040916ciganyozo.html

"Hisszük és valljuk, hogy a roma kisebbséggel együtt kell élnünk, ezért a felvetődő problémákat jó szándékkal, türelemmel kell kezelnünk és megoldanunk (...). Mi vettük a bátorságot és a fáradtságot, hogy őszinte szóval mindezt felvessük, hozzáértő tanárok vezetésével az iskolában megvitassuk, és a körülményekhez képest a lehető legtöbbet megtegyük" - áll a dokumentumban.

Mint olvasható, a romákról szóló, pontosított és átdolgozott szövegrészt minden, a könyvet megrendelő iskolába megküldik. A közlés szerint: "az inkriminált kifejezéseket és mondatrészeket felhasználva, a könyv és a szerző jó szándéka ellenére, olyan vádakat koholtak, amelyek rosszindulatúak, igaztalanok".

Nem tankönyv az "inkriminált szöveget tartalmazó kiadvány" és "nem a roma bűnözésről szól" a kifogásolt szövegrész - áll a közleményben. Mint olvasható, "az inszinuációt keltő sajtóorgánumok koholmányait a leghatározottabban" visszautasítja a kiadó. Az Apáczai Kiadó a sajtóközleményével lezártnak tekinti az etikakönyvvel kapcsolatos vitát. A cigányokat sértő etikatankönyvről a Roma Sajtóközpont adott hírt. Az oktatási jogok biztosa szeptember 17-én az MTI-nek azt mondta, hogy vizsgálatot indít az ügyben.

"Csütörtökön a Roma Sajtóközpont átfaxolta a tankönyv egyik oldalát, ahol többek között azt javasolják a romáknak, hogy ha munkához jutnak, dolgozzanak rendesen, ha hitelt kapnak, azzal ne éljenek vissza, magyar gyerekeknek pedig, hogy legyenek türelemmel a romák iránt" - mondta Aáry-Tamás Lajos, az Oktatási Minisztérium oktatási jogokkal foglalkozó biztosa. "A kiadványban az is szerepel, hogy a romák nem mindig tudnak ellenállni a bűnözésnek" - tette hozzá.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) hétfőn közölte az MTI-vel: az esélyegyenlőségi törvény alapján pert kezdeményez a Apáczai Kiadóval szemben, mivel álláspontja szerint a kiadó által forgalmazott tankönyv számos megállapítása sérti a roma kisebbség tagjait, és alkalmas a cigánysággal szemben a társadalomban élő előítéletek erősítésére.