Felépülhet az akkumulátorüzem Szászbereken

Vágólapra másolva!
Érvényes és eredményes volt a vasárnap megtartott ügydöntő népszavazás a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szászbereken; a népakarat értelmében a település ipari parkjában létesülhet majd használt ólomakkumulátorokat feldolgozó illetve gyártó üzem.
Vágólapra másolva!

Ragály Erika jegyző tájékoztatása szerint a reggel 6 órától és este 7 óráig tartó szavazáson a 790 jogosultból 422-en éltek a voksolás lehetőségével, ami a 53,4 százalékos részvételi arányt jelent. A 422 szavazó több mint fele, szám szerint 55,5 százaléka "igen"-t mondott arra, hogy hozzájárul az EU-szabvány szerinti legjobb technológiával felépítendő akkumulátor üzem megvalósításához.

Az ügydöntő népszavazás akkor érvényes, ha a szavazópolgárok több mint fele él voksolási lehetőségével. A referendum akkor eredményes, ha a szavazók több mint fele a feltett kérdésre ugyanazt a választ adja.