Kiürítették a biatorbágyi sintértelepet

Vágólapra másolva!
Kedden rendőri felügyelet mellett menekítették ki a kutyákat a biatorbágyi sintértelepről, ahol elfogadhatatlan körülmények között tartották a kutyákat. A nemrég életbe lépett új állatvédelmi törvény lehetőséget ad ilyen végrehajtásra, kimondja, hogy tilos kegyetlen körülmények között tartani a kutyákat.
Vágólapra másolva!

Idén nyár végére született határozat arról, hogy nem megfelelőek a körülmények a biatorbágyi sintértelepen, ezért az üzemeltetőnek be kell zárni a telepet. A vállalkozó azonban nem tartotta be a határidőt, ezért elrendelték a kutyák elkobzását. Kedden - rendőri felügyelet mellett - az összes kutyát kimenekítették a telepről - írja a Népszabadság.

Azt, hogy a telepen - ahová az elmúlt hét évben hetente átlagosan tizenöt kutya került be - mi folyik, sokáig csak szóbeszédből lehetett tudni, kegyetlenül kivégzett, és ötszáz forintért harci kutyásoknak eladott "edzőkutyákról" beszéltek a környékbeliek. A telepen őrzött kutyák egy kiadósabb eső után öt-tíz centiméteres ürülékkel kevert sárban álltak, a tűző nap elől elbújni nem tudtak. A Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület az elmúlt egy évben több mint száz kutyát menekített ki.

A telepet üzemeltető vállalkozó 1997 óta gyűjtötte Biatorbágyon össze 20-30 önkormányzat területéről a kóbor kutyákat. A gazdátlan ebek befogása, és ártalmatlanná tétele az önkormányzatok kötelessége, amit legtöbbjük egy cég megbízásával tud le magáról. A biatorbágyi vállalkozó a becslések szerint havonta több százezer, de akár még egymillió forint bevételre is szert tehetett.