Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc leendő miniszterelnök szerdai, parlamenti beszédében a céljai között - többek között - a leszakadó rétegek támogatását és a kisebbségek elfogadását említette. Beszédének egyik mondata, mely szerint az ország magyarok és cigányok közös országa, cigány nyelven hangzott el. Gyurcsány szerint a gazdaság fejlődik, az ellenzék viselkedése álságos, amiért hanyatlásról beszél. A kormánypárti vezérszónokok a kormányprogram támogatásáról biztosították az egybegyűlteket, míg az ellenzéki szónokok Gyurcsányt bírálták. Csillag István gazdasági miniszter utódjának üzent, ezzel egyértelművé tette, hogy távozik posztjáról.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt expozéjával néhány perccel reggel 8 óra után megkezdődött a kormányprogram vitája szerdán az Országgyűlésben. A kormányoldalon zsúfolt, az ellenzéki padsorokban foghíjas ülésteremben jelen volt Mádl Ferenc köztársasági elnök, Medgyessy Péter miniszterelnök. Gyurcsány beszédét a frakciók vezérszónokainak felszólalása követte 20-20 percben. A kijelölt miniszterelnök az egész napos vita után, várhatóan 19.30 órakor, 15 percben válaszol az elhangzottakra, ezután következik a nyilvános, gépi szavazás, amely egyidejűleg dönt a miniszterelnökről és programjáról. Ha Gyurcsány megkapja a kellő támogatást, akkor még ma este esküt tehet.

Gyurcsány Ferenc közel 40 perces beszédében elsősorban az új kormány céljairól beszélt, és értékelte a jelenlegi helyzetet is. Gyurcsány szerint a gazdaság gyorsan fejlődik, az ellenzék hiába beszél állandóan gazdasági hanyatlásról. "Nem az ország helyzete válságos, az ellenzék magatartása álságos" - mondta Gyurcsány, ezzel nevetést, illetve felhördülést kiváltva a képviselők körében. Kiemelte a kisebbségek helyzetének javítását is. Gyurcsány cigány nyelven is megszólalt: "Egy Magyarország van, romák és magyarok közös Magyarországa" - mondta cigányul, majd utána magyarul is.

A lovári nyelven elhangzott mondat miatt vita alakult ki később. Magyar Bálint oktatási miniszter kifogásolta, hogy a jobboldalról egy képviselő a miniszterelnök-jelölt felszólalásának ennél a részénél azt kiabálta: "ez a magyar parlament". Magyar képviselő nem tudott még megszólalni a magyar parlamentben horvát, német, roma nyelven, anélkül, hogy egy ilyen megjegyzés ne hangzott volna el - jelentette ki Magyar Bálint. Tudják-e vajon a bekiabáló képviselők, hogy ezeknek a mondatoknak az ikerpárjai elhangzanak a szlovák és a román törvényhozásban, amikor magyar képviselők szólalnak meg? - tette fel a kérdést.

Hasonló megjegyzés hangzott el korábban a kisebbségekről szóló törvény vitája kapcsán, amikor a kisebbségek képviselői anyanyelvükön szólaltak fel. Akkor Torgyán József kisgazda politikus kiabálta be, hogy "ez a magyar parlament".

Szerdán a kormányprogram parlamenti vitája, illetve a miniszterelnök-választás után Gyurcsány Ferenc azonnal folytatja kormányalakítási tárgyalásait, amire késő este az MSZP elnökségi ülése tenne pontot. A leendő miniszterelnök először azokkal a vezető szocialista politikusokkal szeretne tárgyalni, akikre nem számít kormányában, majd jelöltjeivel konzultál, hogy azután ismertesse a névsort az MSZP, illetve az SZDSZ vezetőivel. Legkésőbb csütörtök délután fél kettőkor nyilvánosságra hozzák, kikből áll a Gyurcsány-kabinet, fél órára rá meg kell kezdődnie a leendő miniszterek bizottsági meghallgatásának.

Gyurcsány Ferenc megválasztásához minimum 193 támogató szavazatra van szükség. Azért csak ennyi, mert két fideszes képviselői mandátumnak (Surján László és Szájer József az Európai Parlament tagja lett) nincs gazdája. A kormánypárti frakciók 198 képviselővel rendelkeznek, 178 MSZP-ssel, 20 SZDSZ-essel, a koalíciónak tehát a szükséges 193-nál öttel több képviselője van. A miniszterelnök-választásra az előzetes tervek szerint este nyolc órakor kerül sor. Ekkor a parlamentben lesz Medgyessy Péter és Orbán Viktor is.

Ha a miniszterelnök-választásnál nincs meg a szükséges szavazatszám, a köztársasági elnök újra miniszterelnök-jelöltet javasolhat. Ha az első jelölésétől számított 40 napon belül nem tudnak miniszterelnököt választani, a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést.