Nyolc évet kapott Leonid Sztecura

Vágólapra másolva!
Nyolc év fegyházbüntetésre ítélte pénteken, első fokon a Fővárosi Bíróság Leonid Sztecura ukrán-izraeli állampolgárt, aki egy Magyarországon tevékenykedő, orosz és ukrán származású személyekből álló, jól szervezett és jelentős erőt képviselő bűnözői csoport vezetője volt. A bíróság ítélete értelmében a vádlott bűnös emberölés bűntettének kísérletében, amelyet felbujtóként követett el. Bűnös emellett két rendbeli, bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett zsarolásban mint társtettes.
Vágólapra másolva!

Az ítélet úgy szól, hogy Leonid Sztecurát nem lehet feltételesen szabadlábra bocsátani. A nyolc évre szóló fegyházbüntetésen túl az országból való végleges kiutasítással is sújtották. Sztecurát három évvel ezelőtt helyezték előzetes letartóztatásba, és ez az idő beszámít a büntetésbe.

Az emberöléses vádpont szerint 1997-ben, elszámolási vita miatt, Sztecura utasítására foglyul ejtették az egyik ellenérdekű alvilági csoport tagját, egy csecsen származású orosz állampolgárt, azért, hogy megöljék. Sztecura emberei ütlegelték a sértettet, gépkocsiba tuszkolták, egy erdőbe vitték, és többször megszúrták, de a sértett életben maradt.

Sztecurát az ügyészség gyikossági kísérletre való felbujtással, bűnszövetkezetben elkövetett zsarolással és személyi szabadság korlátozásával vádolta.

Sztecura a vádban foglaltakat tagadta, védője pedig azt mondta, hogy védence ellen "kreált, irányított eljárás" folyik. Felmentést kért minden vádpontban, mert álláspontja szerint a vádak nem bizonyíthatók kétséget kizáró módon.

A másodrendű vádlott sem ismerte be bűnösségét. Őt emberölés kísérletében bűnsegédként nyilvánította bűnösnek a bíróság, és ezért három év négy hónap börtönre, valamint az országból való végleges kiutasításra ítélte.

A harmadrendű vádlottat - akit tavaly szeptember 5-én helyeztek előzetes letartóztatásba - két rendbeli, bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett zsarolásban, társtettesként mondták ki bűnösnek, és két év hat hónap fegyházbüntetésre ítélték, az országból való kiutasítás mellett. Ő a tárgyaláson azt vallotta, hogy Sztecura adott utasítást az egyik ellenérdekű alvilági csoport tagjának foglyul ejtésére. Róla Sztecura ügyvédje azt mondta, hogy Sztecurára terhelő vallomását személyes gyűlölet motiválta.