László Boglár lesz az új kormányszóvivő

Vágólapra másolva!
Az [origo] nem hivatalos értesülése szerint László Boglár, a Magyar Fejlesztési Bank jelenlegi kommunikációs igazgatója lesz szerdától a kormányszóvivő. Hivatalosan senki sem erősítette meg az értesülést, mivel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban azt mondta, szerdán, a kormányülés után mutatja be az új szóvivőt, addig azonban titok, kit választott.
Vágólapra másolva!

Az MFB jelenlegi szóvivője, kommunikációs igazgatója - aki korábban a Népszavánál és a Magyar Televíziónál dolgozott - lesz nagy valószínűséggel a Gyurcsány-kormány szóvivője. Egyelőre hivatalosan titkolják, hogy ki az új szóvivő, mert a miniszterelnök csak a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón akarja bemutatni.

Az [origo] úgy értesült, hogy az MFB jelenlegi szóvivője lehet az új szóvivő. Forrásunk azonban hozzátette, holnapig még megváltozhat a döntés. Szerettük volna megkérdezni László Boglárt is, de eddig nem reagált az [origo] megkeresésére. Korábban a Blikk információi szerint felmerült még jelöltként Jakupcsek Gabriella és Mélykúti Ilona neve is, de végül mindketten visszautasították az ajánlatot.

A Medgyessy-kormányban Gál J. Zoltán látta el a kormányszóvivői feladatokat, egészen idén augusztusig. Ekkor azonban Medgyessy Péter felmentette Gál J.-t. Hivatalosan csak anyival indokolták a döntést, hogy az EU-csatlakozásból adódó feladatok miatt "reaktívból proaktív" kommunikációra kell váltani. Nem hivatalosan az derült ki, hogy Gál J. felmentése Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez való "szakmai közelségének" tudható be. Augusztus 2-tól Gulyás Erika addigi helyettes kormányszóvivő váltotta Gál J.-t a poszton, aki távozott, amikor a Medgyessy-kormány megbízatása megszűnt.