Őrizetbe vették Tasnádi Pétert

Vágólapra másolva!
A rendőrség is megerősítette azokat az értesüléseket, miszerint szerdán őrizetbe vették Tasnádi Pétert. A korábban már különböző bűncselekmények miatt felelősségre vont vállalkozó ellen most felbujtóként elkövetett közveszélyokozás a gyanú. A rendőrök szerint Tasnádi áll egy volt nyomozó autójának augusztus végi felgyújtása hátterében.
Vágólapra másolva!
Most fogdában ül

Szerdán délután felbujtóként elkövetett közveszély okozás megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe és hallgatták ki a rendőrök Tasnádi Pétert - tudatta közleményben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A rendőrség szerint a vállalkozó áll ugyanis egy volt nyomozó terepjárójának augusztus végi felgyújtása hátterében.

A Jeep-et 2004. augusztus 31-ről szeptember 1-re virradó éjszaka a fővárosi XIII. kerületben, egy hotel parkolójában gyújtották fel, akkor még ismeretlen tettesek. A BRFK és az NNI közös nyomozása vezetett el Tasnádihoz, de a rendőrök előtt ismertek már a bűntett gyakorlati kivitelezői is. Tasnádi ellen - őrizetben tartása mellett - az NNI folytatja az eljárást, és kezdeményezi előzetes letartóztatását is.

Tasnádi Pétert a Legfelsőbb Bíróság 2002 decemberében ítélte el jogerősen az 1999 szeptembere óta, rövid megszakítással, előzetes letartóztatásban lévő vállalkozót adócsalás, felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés és önbíráskodás miatt. A bíróságok ugyanakkor, első- és másodfokon egyaránt felmentették Tasnádi Pétert számos más súlyos vádpont, köztük bűnszervezet létrehozása és irányítása alól.

A vállalkozó 2004. május 1-jén kedvezménnyel szabadult börtönbüntetéséből, de jogerős szabadságvesztés büntetésének legutolsó napján, április 30-án, egy ingatlanügylettel összefüggő adócsalás vádjával újabb büntetőper kezdődött Tasnádi Péter ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A bírósághoz benyújtott vádirat csaknem negyedmilliárd forintos adócsalást ró a vállalkozó terhére.

[origo]/MTI