Fizetésükre panaszkodnak az adóellenőrök

Vágólapra másolva!
Egyre kevesebbet keresnek az adóellenőrök, miközben a feladatuk egyfolytában növekszik - panaszkodik az adóellenőrök szakszervezetének vezetője. Ezért az elégedetlen ellenőrök azzal fenyegetőznek, ha nem javul a helyzetük, akár sztrájkolni is készek.
Vágólapra másolva!

"Tavalyhoz képest 20 százalékkal lett kevesebb az adórevizorok keresete, a jelenlegi állás szerint idén újból ennyivel csökkenhet" - mondta az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezetének Tanácsának elnöke, Michalkó Péter, aki hozzátette, hogy 2001-hez képest nagyjából a felére csökkent az adóellenőrök jövedelme.

"A feladatok egyfolytában nőnek, a társadalombiztosítási bevételektől elkezdve a diákhitelig már mindent nekünk kell beszednünk, a létszámot ennek ellenére tavaly is és idén is csökkentették" - panaszkodott Michalkó Péter.

Egy demoralizált szervezetben megnőhet a korrupció veszélye is, csökkenhet a beszedési hatékonyság - figyelmeztetett további veszélyekre az APEH-es érdekképviseleti vezető. Szerinte egy svédországi kutatás kimutatta, hogy egy hatékonyan működő adóhivatal több adót tud behajtani.

Az APEH-elnök tárgyalni fog a pénzügyminiszterrel a hivatal helyzetének javítása érdekében, ha ez sikertelen lesz, akkor az itt dolgozók közössége határoz majd arról, hogy milyen keményebb lépéseket tegyenek. Akármit határoznak, mi támogatni fogjuk, akár sztrájkot is szervezünk - ígérte Michalkó Péter, aki szerint a sztrájk a legvégső eszköz lenne, mivel az "adóellenőrök sztrájkolása olyan, mint a zsoldoshadsereg lázadása".