A Fidesz kitart a sportminisztérium mellett

Vágólapra másolva!
A Fidesz felszólította a kormánypártok képviselőit, hogy ne engedjék megszüntetni a sport minisztériumi szintű képviseletét. A Fidesz ezirányú módosító indítványáról hétfőn szavaznak a parlamentben. Az MSZP szóvivője közölte: nem támogatják a Fidesz javaslatát.
Vágólapra másolva!

A Fidesz felszólította az MSZP és az SZDSZ országgyűlési képviselőit, hogy ne engedjék megszüntetni a sport minisztériumi szintű képviseletét. Szalay Ferenc (Fidesz) vasárnap arra kérte a kormánypárti képviselőket, hogy hétfőn, a szavazások során támogassák a Fidesz azon módosító indítványát, amely lehetővé tenné, hogy megmaradjon a magyar sport minisztériumi szintű képviselete, azaz ne szűnjön meg a sportminisztérium. Szalay Ferenc szerint a Medgyessy-kormány mindent elkövetett, hogy leépítse a sportminisztériumot. Mint mondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének első lépéseként jelentette be a tárca megszüntetését, amelyet szerinte a politikus másfél évig "karrierépítő, hatalomszerző színjátékának díszleteként használt".

Nyakó István az MSZP szóvivője a Fidesz javaslatára reagálva közölte: "ha a Fidesz nem támogatja, hogy a sport ügyei közvetlenül a miniszterelnökhöz, a köztársaság egyik legmagasabb közjogi méltósága hatáskörébe tartozzanak, azt sajnálattal, de tudomásul veszzük". Közölte azt is, hogy a Fidesz javaslatát a parlamentben nem fogják támogatni.