Gyanúsítottként hallgatták ki Molnár Csabát

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatta ki kedden az ügyészség Molnár Csabát, az ORFK pénzmosás elleni osztályának volt vezetőjét. Molnárt azzal gyanúsítják, hogy hamis bizonyítékok beszolgáltatására kérte Kulcsár Attilát, annak érdekében, hogy ne rendeljenek el nyomozást Kulcsár ellen. Molnár tagadja a terhére rótt bűncselekményeket.
Vágólapra másolva!

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyanúsítottként hallgatta ki kedden Molnár Csaba alezredest és B. János őrnagyot, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénzmosás elleni osztályának munkatársait. Molnár Csabát és B. Jánost hivatali visszaéléssel és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítja a nyomozó hivatal - áll a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal közleményében.

A gyanúsítás szerint Molnár Csaba felhívására Kulcsár Attila 2003 júniusában hamisított bizonyítékokat közölt a rendőrséggel annak érdekében, hogy az ügyben ne rendeljenek el nyomozást a lehetséges elkövetők - köztük Kulcsár Attila - ellen. Molnár Csaba korábban a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság pénzmosás elleni osztályának vezetőjeként részt vett a K&H-ügy nyomozásában.

A Magyar Nemzet című napilap a házi őrizetbe került, milliárdos sikkasztással gyanúsított brókerről korábban azt írta: terhelő vallomást tett az ügyészek előtt Bácskai Jánosra, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ volt főigazgatójára, Ferenczi Lászlóra, az ORFK bűnügyi igazgatójára, Molnár Csabára, a szervezett bűnözés elleni igazgatóság pénzmosás elleni osztályának egykori vezetőjére és Papp Csabára, az igazgatóság gazdasági bűnözés elleni osztályának volt vezetőjére.

Molnár Csaba ellen az ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés bűntette miatt júliusban vádat emelt, amiért a törvényt megszegve, tájékoztatta a pénzváltással foglalkozó D. Zoltánt pénzmosási ügyekben.

A Népszabadság értesülései szerint az ügyészségnek ugyanakkor Kulcsár vallomása mellett más bizonyítékai is vannak Molnár ellen, akit a fentieken kívül azzal is gyanúsítanak, hogy lehetővé tette Kulcsár törvényellenes részvételét a Pannonplast-ügyben tanúként meghallgatott N. Károly kihallgatásán. Molnár az ügyészség szerint arra utasította munkatársát, hogy Kulcsár feleleteit N. Károly vallomásaként jegyzőkönyvezze. Molnár tagadta a terhére rótt cselekményeket.

Az alezredes védőügyvédje, Zamecsnik Péter a Népszabadságnak válaszolva "Kulcsár-fóbiával" vádolta a főügyészséget. Szerinte egyedül csak Kulcsár vallott Molnár és B. János ellen, míg az ügy többi szereplője tagadja, hogy a Pannonplast-ügyben úgy zajlott volna a kérdéses meghallgatás, ahogy az a gyanúsításban szerepel.

Zamecsnik nem érti, miért bűncselekmény az, ha adott időpontban egy rendőrtiszt másképpen értékel bizonyos tényeket és iratokat, mint később, amikor újabb, a feltételezett bűncselekményt jobban megalapozó tények is a rendelkezésére állnak. Az ügyvéd furcsállja, hogy az ügyészség ellenőrzés nélkül, tényként fogadja el Kulcsár vallomását, miközben közismert, hogy Molnár volt az, akinek segítségével az osztrák rendőrség elfogta a Bécsbe szökött Kulcsárt. A védő szerint magyarázatra vár az is, miért csak most, másfél évvel az eset után figyeltek fel az állítólagos törvénytelenségekre - írja a Népszabadság.