Kevesen szavaznak a megüresedett mandátumokról

Vágólapra másolva!
Délután öt óráig kevés ember ment el szavazni a Sopronban és Szécsényben tartott időközi országgyűlési választáson. Szécsényben vasárnap 17 órakor 26,86 százalékos volt a részvételi arány, Sopronban és környékén a választásra jogosultak 28,78 százaléka adta le szavazatát.
Vágólapra másolva!

Az időközi országgyűlési választást mindkét helyen azért tartják, mert a körzetek egyéni képviselői a júniusi európai parlamenti választásokon is mandátumot szereztek, és a magyar parlamentben szerzett helyüket - a jogszabályoknak megfelelően - visszaadták.

A Nógrád megyei 3. számú választókerületben, Szécsényben és térségében 38 ezer 728 választásra jogosult állampolgár adhatja le szavazatát este 7 óráig. A képviselői helyért tíz jelölt indul. A voksolást a választókerület negyvenkilenc településén 78 szavazókörben tartják. Sopronban és a környező településeken: Ágfalván, Fertőrákoson, Harkán és Kópházán 51 ezer 368 választásra jogosult állampolgár adhatja le voksát hét jelöltre.

A választás akkor lesz érvényes, ha a választásra jogosultak több mint fele elmegy szavazni. Az országgyűlési képviselői mandátumot az szerzi meg, aki megkapja az érvényes szavazatok több mint felét. Ha az indulók közül ez senkinek sem sikerül, november 28-án második fordulót tartanak. Ezen azok a jelöltek indulhatnak, akik az első fordulóban megkapják az érvényes voksok legalább 15 százalékát.