A rasszistákat nem győzködi a roma-kampány

Vágólapra másolva!
Országos kampány indul a romákkal szembeni előítéletek csökkentéséért. A plakátok, filmek roma és nem roma gyerekeket ábrázolnak hasonló élethelyzetben, és adatokat közölnek például arról, hogy a roma csecsemő tíz évvel rövidebb életre számíthat, mint a mellette fekvő kisgyerek. Akik az óvódában még játszótársak, később nem lesznek munkatársak, mert az emberek nagy része nem fogad el roma kollégát. A célcsoport a semlegesnek nevezett réteg, mert a rasszisták véleményének megváltoztatásához hosszabb idő és más módszerek szükségesek, ezért erre a program nem is tesz kísérletet.
Vágólapra másolva!

Az összetartó társadalom megteremtéséért elnevezéssel nagyszabású kampány indul a romákkal szembeni előítéletek csökkentéséért. A másfél éven át tartó, 560 millió forintos projekt költségeit 85 százalékban az Európai Unió, 15 százalékban az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium finanszírozza. A kampány első heteiben a tévékben, országos lapokban, ingyenes terjesztésű képeslapokban és plakátokon találkozhatunk az összetartó társadalom hirdetéseivel.

Júliusban 2500 fős felmérést készítettek a többségi társadalom kisebbségekkel - elsősorban a romákkal - kapcsolatos hozzáállásáról. A vizsgálat nem csak tudományos céllal készült, hanem azért, hogy a kampányhoz szükséges információkat összegyűjtsék. Felmérték a romákkal kapcsolatos ismereteket, érzelmeket, véleményeket. A válaszadók 20 százaléka szerint Magyarországon nagyon nagy, 51 százalékuk szerint pedig nagy a cigányellenesség. Az adott válaszok alapján a cigánysággal szemben elutasító, diszkriminatív nézeteket vallók aránya 24, az elfogadóké 23, a semlegeseké 53 százalékosra tehető. Szembeötlő, hogy a megkérdezettek hat népcsoport közül a cigányság jelenlétét tartották legproblematikusabbnak. A megkérdezettek jelentős része nem szeretne roma munkatársat vagy szomszédot, a baráti, rokoni kapcsolatot pedig még kevesebben tartják elképzelhetőnek.

A cél a "semlegesek" meggyőzése

Teleki László, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára a kampány sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a súlyos hátrányokat rögzítő adatsorokat a többségi társadalomnak is meg kell ismernie ahhoz, hogy a helyzeten javítani lehessen. A program értéke nem pénzben, hanem azon lesz mérhető, hogy egy-két év múlva a kampány előttihez képest mennyivel lesz majd nagyobb a többségi társadalom toleranciája a roma kisebbség iránt.

A plakátok roma és nem roma gyerekeket ábrázolnak hasonló élethelyzetben, és adatokat közölnek arról, hogy a roma csecsemő tíz évvel rövidebb életre számíthat, mint a mellette fekvő kisgyerek. Egy másik képen két óvódást látunk, akik még játszótársak ugyan, de később aligha lesznek munkatársak, mert az emberek 63 százaléka nem fogadna el roma kollegát. A roma és a nem roma diáklány pedig csak az általánosban iskolatársak, mert egy romának ötvenszer kevesebb esélye van felsőfokú végzettséget szerezni. A kampány első filmje két kislány futóversenyét mutatja be, akik egyformán készülnek ugyan, de a roma kislány húsz méterrel hátrábbról startol.

Az általános iskolákban tapasztalható előítéletek mérséklése érdekében segédanyagokat, szemléltető eszközöket adnak az iskoláknak, és pedagógus-továbbképzést is indítanak. Első lépésként a nem roma társadalom romákat elfogadó tagjait szeretnék meggyőzni arról, hogy ők vannak többségben. A kampány a tervek szerint az első időszakban inkább az érzelmekre hat, szembesítve a többségi társadalmat a romákkal szembeni viselkedésének következményeivel. A célcsoport tehát az a semlegesnek nevezett réteg lesz, amely még nem fogadja el, de nem is utasítja el a romákat, mivel a szakemberek szerint elérhető, hogy ők a program végére átkerüljenek az elfogadók közé. A rasszista nézeteket vallók véleményének megváltoztatásához hosszú idő és más módszerek szükségesek, ezért erre a program nem is tesz kísérletet.