Online petíció a gázoló tűzoltóért

Vágólapra másolva!
Hetvenkét óra alatt összegyűjtött ezerötszáz aláírással petíciót ad át szerdán a belügyminiszternek a langlovagok.hu tűzoltóportál szerkesztősége, kérve, hogy a miniszter állítsa vissza annak a volt tűzoltó főtörzsőrmesternek a szolgálati viszonyát, aki egy tűzesethez vonult, s közben halálos közúti balesetet okozott.
Vágólapra másolva!

Hoppál András volt tűzoltó főtörzsőrmester 2001. május 30-án Szolnokon tűzesethez vonult, amikor az általa vezetett tűzoltógépjárművel összeütközött egy másik autóval, s a személygépkocsiban három ember életét vesztette.

Mint a "Lánglovagok" petíciójukban közlik, annak ellenére, hogy a rendőrségi helyszíni szemle a tűzoltójármű-vezető vétlenségét állapította meg, és több tanú is állította, hogy a tűzoltóautó zöld jelzés alatt hajtott be a kereszteződésbe, a három évig húzódó bírósági eljárás végeredményeként Hoppál Andrást bűnösnek találták, és felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték. Emellett a szolgálati törvény szerint a tűzoltó főhadnagy méltatlan lett a szolgálatra és november 10-én megszűnt a szolgálati viszonya.

Hogyan tájékozódik ország - világ híreiről?http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=007_03_1_12_2_1_05_04

A bíróság úgy látta, hogy a tűzoltóautó sofőrje megszegte a KRESZ-t, amikor úgy hajtott be a lámpa piros jelzése ellenére a kereszteződésbe, hogy nem győződött meg arról, minden jármű megadja-e neki az elsőbbséget.

A petíció szerint a tűzoltókat - akik hivatásul választották a bajba jutottak megsegítését, és legjobb tudásunk szerint segítenek a bajban lévőkön - semmi nem védi, ha közlekedési baleset részesei lesznek. A "Lánglovagok" azt kérik Lamperth Mónika belügyminisztertől, hogy a szolgálati törvény alapján, belügyminiszteri hatáskörével élve állítsa vissza Hoppál András szolgálati viszonyát.

A petíció aláírói azt szeretnék, ha az összes rendvédelmi szerv dolgozói és a tűzoltók is kapjanak segítséget és védelmet, ha hasonló helyzetbe kerülnek. Kérik a belügyminiszter közbenjárását abban is, hogy változtassák meg a megkülönböztető jelzést használó járművek elsőbbségére vonatkozó szabályokat, a mérlegelés szempontjait.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint Lamperth Mónika arra kérte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, hogy az eset körülményeit alaposan vizsgálja ki. A tárca azt ígéri, hogy a vizsgálat eredményéről és a belügyminiszter döntéséről tájékoztatja a közvéleményt.