Érvénytelen a soproni választás, Szécsényben a Fidesz nyert

Vágólapra másolva!
Érvénytelen lett a soproni időközi országgyűlési választás második fordulja, mivel a részvételi arány nem érte el a 25 százalékot. A másik választókerületben, Szécsényben viszont érvényes lett a szavazás, itt a fideszes Nagy Andor nyert.
Vágólapra másolva!

Az előzetes eredmény szerint a választásra jogosult polgárok 24,2 százaléka vett részt Sopronban a voksolásban. Az érvényességhez 25 százalékos részvétel plusz egy szavazat kellett volna. Sopronban az MSZP jelöltje, Kránitz László korábban már visszalépett, mert választási csalással vádolták meg, amikor a kampánya során vásárlási utalványokat osztogatott, így a Fidesz jelöltje komolyabb vetélytárs nélkül maradt. Az érvénytelen választás miatt a soproni választókerületnek továbbra sem lesz képviselője.

A másik választókerületben, Szécsényben érvényes lett a szavazás. Itt Nagy Andor, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte el a mandátumot, a leadott voksok 69,6 százalékát szerezte meg. A választáson a jogosultak 30,42 százaléka vett részt. A szavazatok közül 11.626 érvényes volt, 99 pedig érvénytelen.

A második helyen Borenszki Ervin (MSZP) végzett a voksok 24,4 százalékával. Franka Tibor (Jobbik Magyarországért Mozgalom) a szavazatok 2,2 százalékát, Fekete László (Zöld Párt) 1,2 százalékát, Nagy Attila (Munkáspárt) 1 százalékát, Miklós Szabolcs (Magyar Vidék és Polgári Párt) 0,8 százalékát, Simó Béla (Centrum Összefogás Magyarországért) 0,8 százalékát szerezte meg.

Választási csalással vádolják a szécsényi Fidesz-jelöltet/itthon/20041125valasztasi1.html

A választókerületet a parlamentben 2006-ig képviselő Nagy Andor (Orbán Viktor volt kormányfőnek volt a kabinetfőnöke) az MTI-nek elmondta, hogy óriási győzelemnek tartja a kétharmados többséget, ez az arány őt is meglepte. Valószínűnek tartja, hogy míg az őt jelölő pártok meg tudták szólítani a választókat, addig a csalódott MSZP-sek otthon maradtak.

Mindkét helyen azért tartottak időközi országgyűlési választást, mert a körzetek egyéni képviselői (két fideszes képviselő) a májusi európai parlamenti választáson mandátumot szereztek, így a hatályos jogszabályoknak megfelelően lemondtak országgyűlési helyükről.

MTI/[origo]