Vágólapra másolva!
A sószobát működtető óvodák szerint az asztmás ovisok jobban érzik magukat, és a többi gyerek is kevésbé kapja el a légúti fertőzéseket, mióta ebben a speciális szobában töltenek naponta néhány órát. Az orvosok szerint azonban ez egy olyan természetgyógyászati módszer, melynek nem igazolt a hatása. Az asztmás gyerekek száma folyamatosan nő, de erről pontos nyilvántartást nem vezetnek.
Vágólapra másolva!

Egyre több óvodában létesül úgynevezett sószoba, ahol sókristályt és más ásványi anyagokat párologtatnak, hogy így segítsenek az asztmás gyerekeknek. A Baranya megyei Szentlőrinc egyik óvodájában nem csak asztmások, hanem teljesen egészséges gyerekek is töltenek naponta néhány órát a sószobában, a néhány éves tapasztalat szerint ők ritkábban kapják el a légúti betegségeket - mondta az [origo]-nak Kurucz Istvánné, az óvoda vezetője.

A sószoba működtetése évente körülbelül 60 ezer forintba kerül az óvodának, a szoba létrehozása pedig körülbelül 100 ezer forintba kerül - ezeket egy alapítvány állja. A szülőknek nincs semmi plusz költségük, de ha úgy gondolják, az alapítványt támogathatják - mondta az óvodavezető. A szobát pedig csak azok a gyerekek használják, akiknek a szüleik ehhez írásban hozzájárultak. Az óvónő szerint a gyerekek nem foglalkoznak azzal, hogy a sószobában játszanak-e néhány óráig, mert a párologtató berendezések a szekrények tetején vannak, másban pedig nem különbözik a szoba a többitől.

A sószobának a klímája a természetes sóbarlangokéhoz hasonló, melyet légúti betegségekben, allergiában, asztmában szenvedőknek ajánlanak. A módszer kidolgozói szerint a sószoba használatával a betegeknek egyre kevesebb gyógyszert kell szedniük, és erősödik az immunrendszerük. Sószoba egyre több szállodában is létesül, a szaunához hasonló szolgáltatásként ajánlják.

Tüdőgyógyászok szerint ugyanakkor a sószoba hatásossága nem bizonyított. Nincs olyan kutatás, mely igazolná ennek a természetgyógyászati módszernek a kedvező hatását az asztmásokra - mondta egy tüdőgyógyász. Az Asztmás és Allergiás Gyerekek Magyarországi Egyesületének elnöke, Zemplényi János is megerősítette, hogy nem készült erre vonatkozó felmérés. Általában azt mondják, hogy az asztmás gyerekekre jó hatással van, de azt senki nem tartja számon, hogy a kezelés közben szednek-e gyógyszereket is. Régebben léteztek kimondottan asztmásoknak fenntartott óvodák, ezek sajnos megszűntek - tette hozzá.

Az asztmás gyerekek számát nehéz megbecsülni, ugyanis az orvosoknak nem kell jelenteniük, hogy hány asztmás beteget kezelnek - mondta Zemplényi. Van olyan megye, ahol a gyerekek 15 százaléka asztmás, de van olyan is, ahol ez az arány 2 százalék, de általában elmondható, hogy folyamatosan nő a számuk. A betegség kialakulásában szerepet játszik a szennyezett levegő, a rossz táplálkozás, a káros adalékanyagok és lelki tényezők is - tette hozzá.