Hiteleket ígér a kormány a határontúliaknak

2004.12.01. 17:14

Nemzetpolgárság megteremtésével, egymilliárdos kezdőtőkéjű Szülőföld Alappal, húszmilliárdos hitelprogrammal és az akadálytalan határátlépést segítő útlevéllel akarja a kormány segíteni a határon túli magyarokat. Támogatást többek között oktatási, szociális és kultuláris célból igényelhetnek majd a tervek szerint.

Szerdán megkezdődött a határon túli magyarok nemzetpolgárságáról, a részükre támogatásokat nyújtó szülőföld-programcsomag létrehozásáról szóló határozati javaslat és a Szülőföld Alapról szóló törvényjavaslat együttes tárgyalása. A kormány a kettős állampolgárság megszerzésének könnyítése helyett a szülőföld-programcsomaggal segítené és támogatná a határon túli magyarokat.

 

Az Alap egymilliárd forinttal kezdené működését a tervek szerint. Ehhez kapcsolódna egy 20 milliárdos hitelprogram, illetve a határátlépést megkönnyítő útlevél kiadása.

 

A támogatások kedvezményezettje lehet bármelyik szomszédos országbeli, magát magyarnak valló személy és annak házastársa, illetve kiskorú gyermeke (akkor is, ha utóbbiak nem vallják magukat magyarnak), szomszédos országbeli önkormányzat, illetve bármely olyan szervezet, amelynek Magyarországon van székhelye.

 

Támogatást lehet kérni oktatási, szociális, kulturális célból, EU által is támogatott határ menti programra, valamint kisvállalkozásra.

 

Az Alapot egy tizenöt fős tanács felügyeli. Hét tagját a pénzügyminiszter, az elnököt és a másik hét tagot pedig a miniszterelnök nevezi ki. A tanács tagjait négy évre választják.

 

A pénz 90 százalékát nyilvános pályázat keretében osztják ki, a többit a vezetés döntése alapján ítélik oda - áll a törvényjavaslatban. A pénzügyminiszter évente egyszer tájékoztatja a kormányt az Alap működéséről.

 

A kormány a 2005-ös költségvetésben különíti el a szükséges forrást az Alapnak, támogatást először 2006-ban ítélnek oda a javaslat szerint.

KAPCSOLÓDÓ CIKK