Ingyenessé tennék ünnepek előtt a parkolást

Vágólapra másolva!
A karácsonyi bevásárlás utolsó napjaira ingyenessé tenné a parkolást a fővárosi MDF. Javaslatukat elküldték a főpolgármesternek is, a fővárosi önkormányzat néhány napon belül reagál a felvetésre. Egy új rendelet szerint a jövőben minden tiltott helyen parkoló autós számíthat akár kerékbilincsre is, de a következő hetekben csak kirívó esetekben él ezzel a lehetőséggel a közterület-felügyelet.
Vágólapra másolva!

December 22-re, 23-ra és 24-re, a karácsonyi bevásárlás utolsó napjaira ingyenessé tenné a parkolást a fővárosban az MDF. Javaslatukat elküldték a főpolgármesternek is, aki egyelőre nem reagált rá. Az önkormányzatnál dolgoznak a két ünnep közötti parkolási rend kialakításán, a fővárosi MDF javaslatára pedig néhány napon belül reagálunk - mondta az [origo]-nak Czuk Dóra, a hivatal sajtófőnöke. A karácsonyi bevásárlás utolsó napjaira vonatkozó javaslatot - az autósokon kívül - örömmel fogadnák a kiskereskedőket tömörítő érdekvédő szervezetek is.

A fővárosi parkolási rendelet életbe lépett módosításával decembertől Budapest teljes területén megbilincselhetik a szabálytalanul várakozó autókat, de az ünnepek alatt még nem kell több kerékbilincsre számítani, mert néhány hét türelmi időt kapnak az autótulajdonosok. A Fővárosi Közterület-felügyelet decemberben csak nagyon kirívó esetekben él a városházi jogszabály adta lehetőséggel. Az új rendelet szerint a minimum 30 perccel lejárt parkolócédula esetén, a város bármely pontján alkalmazható a kerékbilincs, míg korábban csak a főváros néhány meghatározott pontján, a korlátozott várakozási övezetekben, jellemzően a belvárosban bilincselték az autókat.