[origo] itthon

100
90

Ittasan vezetett a jeges úton Bubik

[origo]|2004. 12. 02., 8:42|Utolsó módosítás:2004. 12. 02., 9:00|

Ittas volt, és feltehetően nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezetett Bubik István, aki vasárnap hajnalban szenvedett halálos balesetet Szolnokról Budapest felé autózva - írja a Népszabadság a rendőrség szakértői jelentése alapján.

Bubik István vasárnap szenvedett halálos balesetet a 4-és főúton Cegléd és Ceglédbercel között. A rendőrség szakértői vizsgálata megállapította, a színész által vezetett, öreg bogárhátú Volkswagen és a vele szemben, szabályosan haladó Ford Focus is legfeljebb negyven kilométeres óránkénti sebességgel haladt, amikor összeütköztek. Erről Bozsó Zoltán ezredes, a vizsgálatot vezető Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója számolt be a Népszabadságnak.

Az érintett útszakaszon hatvan kilométeres sebességkorlátozás van, ám a köd és a csúszós út miatt akkor csak jóval lassabban lehetett haladni. Bubik ráadásul nem volt bekötve, így az ütközéskor semmi sem akadályozta meg, hogy ide-oda csapódjon az autóban - mondta Bozsó Zoltán. Az orvos szakértő szerint elsődlegesen fejsérülések okozták a negyvenhat éves színművész halálát. Az ezredes szerint ha Bubik becsatolta volna övét, életben maradhatott volna. A másik autó utasait megóvta a biztonsági öv.

Szakértők még vizsgálják - az amúgy érvényes műszaki vizsgával rendelkező - Volkswagen állapotát, a féknyomokat, és a baleset egyéb körülményeit.

Az igazságügyi szakértői vizsgálat ugyanakkor 1,51-2,50 ezrelék közötti értékű alkoholszintet mért a színész vérében, ami közepes mértékű alkoholos befolyásoltságnak felel meg. Bozsó Zoltán szerint ez is közrejátszhatott a tragédiában. A Népszabadság által megkérdezett igazságügyi orvos szakértő szerint a jelzett alkoholszint eléréséhez, a lebomlási időt beszámítva, több mint másfél litert meg kell meginni egy nyolcszázalékos alkoholtartalmú, közepesen erős borból.

[origo]

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »