Vágólapra másolva!
Több ezren gyűltek össze az Oktatási Minisztérium előtt, hogy tiltakozzanak a jövő évi költségvetésről szóló törvénytervezet egyházi iskolákat érintő rendelkezései miatt. A megmozduláson a tanárok és a diákok mellett jelen volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja is.
Vágólapra másolva!

Több ezren gyűltek össze kedden az Oktatási Minisztériumnál, hogy tiltakozzanak a jövő évi költségvetésről szóló törvénytervezet egyházi iskolákat érintő rendelkezései miatt. A békés demonstráción, amelyet a Budai Margitosok Baráti Köre szervezett, jelen volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja is. A megmozduláson részt vevő tanárok, pedagógusok, fiatalok és gyerekek táblákkal, magyar zászlókkal és égő gyertyákkal vonultak fel.

A szervezők az esemény kezdetekor köszöntötték a történelmi egyházak képviselőit és a demonstráció méltóságának megőrzésére szólítottak fel, hangsúlyozva, hogy a rendezvény nem politikai esemény. A résztvevők a Honvéd utcától a Kossuth térig megtöltötték a Szalay utcát, amelyet a rendőrség lezárt a forgalom elől.