Szonda: decemberben javult az MSZP megítélése

Vágólapra másolva!
Kissé csökkent a Fidesszel szimpatizálók aránya a népszavazási kampányban, de a párt állandó szavazói a korábbinál is elszántabbá váltak - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján. A nagyobbik kormánypárt pozícióin kicsit javítottak a kormányban és a pártban történt változások.
Vágólapra másolva!

Decemberben a két nagy párt támogatottsága a 2004-ben megszokotthoz képest közelebb került egymáshoz. A társadalom legtöbb csoportjában a Fidesznek ugyanakkor továbbra is több támogatója van, mint az MSZP-nek, de az 50 év felettiek, a diplomások és a fővárosiak körében a szocialisták tábora a nagyobb - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutató legutóbbi felmérése alapján.

A felmérésből kiderül, hogy ha most vasárnap lennének a választások, akkor az összes megkérdezett közül a Fideszre 27, az MSZP-re 25, az SZDSZ-re 3, az MDF-re 2, a MIÉP-re 1 százalék szavazna, míg az emberek 41 százaléka bizonytalan, 2 százalékuk pedig más pártokat jelölt meg.

Az idei évben az MSZP választókorú népességen belüli átlagos támogatottsága 24 százalékos volt. A Fidesz iránti szimpátia már nem volt ennyire kiegyensúlyozott, a párt 2004-ben számított átlagosan 31 százalékos táborától felfelé 3, lefelé 4 százalékpontos eltéréseket is regisztrált a közvélemény-kutató.

Az aktív választók körében viszonylag stabilak voltak az arányok mindkét párt esetében. A szocialistáknak átlagosan 38, a fiatal demokratáknak 51 százalékos biztos szavazótábora volt 2004-ben. Az év egészét nézve két mérsékelt trend rajzolódik ki a felmérésből: a Fidesztől az elmúlt hónapokban szavazók távoztak, az MSZP-sek pedig ugyanebben az időszakban eltökéltebbé váltak - írja a Népszabadság.