Vágólapra másolva!
Több Vas megyei szocialista politikus meghallgatását tervezte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden, az idézettek azonban nem jelentek meg. A politikusokat magánokirat-hamisításban való bűnsegédlettel gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Vas megye több volt baloldali ifjúsági és mostani szocialista párti vezetőjét, valamint a korábbi nevén Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) volt országos elnökhelyettesét akarta meghallgatni a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság - mondta Csizmazia Péter sajtóreferens, aki a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva nem említett neveket. Sajtóértesülések szerint a meghallgatni tervezett személyek között van Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő és Tóth Csaba, az MSZP Vas megyei elnöke.

A meghallgatás végül elmaradt, mert a két beidézett személy nem jelent meg. "Nem történt gyanúsítottkénti felelősségre vonás kedden, mert a két behívott személy nem jelent meg, de a közeljövőben várható nemcsak az ő beidézésük, hanem további, megalapozottan gyanúsítható személyeké is" - közölte Fejes Péter, a Vas megyei főügyészség szóvivője.

A Vas megyei rendőrség tavaly nyomozást indított abban az ügyben, hogy a megyében vajon ténylegesen megalakult-e vagy csak papíron jött létre a Fibisz tíz alapszervezete. Az időközben beadott elfogultsági indítvány okán az ORFK a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságot bízta meg a nyomozással, amelyet viszont - a vonatkozó jogszabály értelmében - a szombathelyi városi ügyészség irányít - közölte Horváth Ottó zalai bűnügyi igazgató.