Délben leálltak a BKV járatai

Vágólapra másolva!
Szerdán délben egy percre leálltak a BKV járművei, emlékezésül a dél-kelet ázsiai szökőár áldozataira. A Magyar Köztársaság lobogóját délben katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbocra engedték a Parlament előtt. A megemlékezés időpontjáról az Európai Unió elnöksége döntött, így délben az unió összes országában a szökőár áldozataira emlékeztek.
Vágólapra másolva!

Szerdán délben egy percre leállt a BKV valamennyi járműve. Demszky Gábor főpolgármester arra kérte a budapestieket, hogy csatlakozzanak az Európai Unió elnöksége által kiadott felhíváshoz és délben három perces néma gyásszal emlékezzenek a katasztrófa százötvenezer áldozatára.

A Magyar Köztársaság lobogóját délben katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbocra engedték a Parlament előtt. A kormány felhívta a közintézmények vezetőit arra, hogy az ország valamennyi középületén is engedjék félárbocra a nemzeti zászlót, és szerdán délben tartsanak három perces gyász-szünetet.

Az Oktatási Minisztérium nem adott az iskoláknak a gyász-szünetre vonatkozó rendelkezést, minden oktatási intézmény külön dönthette el, hogy megtartja-e a három perces néma gyászt.

A közszolgálati média is csatlakozott az akcióhoz: A Magyar Távirati Iroda 11.55 és 12.05 között szüneteltette hírkiadását, így emlékezve meg a délkelet-ázsiai szökőárban elhunyt állampolgárokról. A Magyar Televízió egyenes adásban közvetítette a közjogi méltóságok részvételével folyó ceremóniát a Kossuth térről. A Duna Televízió saját gyászösszeállítást sugárzott szerda délben. A kereskedelmi televíziók is megemlékeztek a katasztófa áldozatairól.