Kitehetik a "megtelt" táblát az állatmenhelyek

Vágólapra másolva!
Idén januárban szinte az ország összes állatmenhelye megtelt, az állatvédők már csak nagyon nehezen tudnak befogadni egy-egy kóbor állatot. Egy szegedi menhelyen a gazdátlanná vált kutyák már csak várólistára kerülhetnek fel. Az állatvédők szerint azért ilyen zsúfoltak a menhelyek, mert rengeteg kutya szökött el otthonról a petárdázáskor, és a téli időszak nem kedvez az örökbefogadásnak sem.
Vágólapra másolva!

Egyre több állatmenhely kér segítséget az állatvédőktől, mert nem tudnak több kutyát befogadni. Az évek óta működő budaörsi egyesület menhelyének már az önkormányzat is megtiltotta, hogy újabb állatokat fogadjon be, mert a hatósági ellenőrzéskor kiderült, hogy az engedélyezetnél harminccal több kutyát látnak el. A budaörsi állatvédők közleménye szerint a jövőben nem tudnak segítséget nyújtani a bajba jutott kutyák elhelyezéséhez.

A szegedi Tappancs Alapítvány menhelyén már csak várólistára kerülhetnek fel azok a kutyák, melyektől gazdájuk valamilyen okból szeretne megválni. Az utcán kóborló kutyák elsőbbséget élveznek, várólistára általában azok a kutyák kerülnek, melyeknek egy darabig még van hol lakniuk. 50-60 kutya vár most menhelyi elhelyezésre ideiglenes befogadóknál - mondta az [origo]-nak a szegedi menhely munkatársa. A folyamatot az is lassítja, hogy a bekerülő kutyák először karanténba kerülnek, ahol állatorvos figyeli meg őket, és megkapják a szükséges oltásokat.

Karácsony környékén egyátalán nem nőtt az örökbefogadások száma, sőt a téli időszakban az emberek nehezebben szánják rá magukat a kutyatartásra. A szegedi menhelyről novemberig általában havi 40 kutyát vittek el, azóta ez a szám viszont körülbelül tízre csökkent. A szegedi menhelyen jelenleg 140 kutyát látnak el, állami támogatást nem kapnak, elsősorban az adóból felajánlott egy százalékokból működnek. A kutyák etetéséhez sok segítséget kapnak, sok az ételadomány - mondta a menhely munkatársa.

Az állatmenhelyek telítettsége országos, egyre több menhelyről tudunk - Pakson, Pécsett, Szekszárdon -, ahol már csak nagyon nehezen tudnak újabb állatokat elhelyezni - mondta az [origo]-nak Fiáth Szilvia, a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány elnöke. Karácsonytól januárig többször annyi kutya kerül be, mint más időszakokban, örökbefogadó pedig alig jelentkezik. Az állatvédő szerint a zsúfoltságot elsősorban az okozza, hogy a petárdázás miatt rengeteg kutya kóborolt el otthonról. "Több százan pusztultak el - többnyire úgy, hogy elkóboroltak és sintértelepen végeztek velük" - mondta az állatvédő.