Egyre több a vegyi baleset a közutakon

Vágólapra másolva!
Háromszorosára nőtt a veszélyes anyagok szállítása során történt balesetek száma az elmúlt öt évben. Ennek oka, hogy ezeket az anyagokat vasút helyett egyre inkább közúton szállítják. A fuvarozókat ugyanakkor semmilyen szabály nem ösztönzi arra, hogy a biztonságosabb vasutat válasszák - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A '90-es években még évi 10-12 olyan jelentős környezeti kárt is okozó baleset volt, amely veszélyes anyagok szállítása során történt, 2000 óta azonban ez az érték látványosan nő. A környezetvédelmi minisztérium szerint 2000-ben 14, 2001-ben 16, 2002-ben 27, 2003-ban 22, 2004-ben pedig 32 ilyen eset fordult elő. Ugyancsak emelkedik a hasonló, de kisebb balesetek száma, mostanra szinte az év minden napjára jut egy - írja a Népszabadság.

A lap szerint a jelenség fő oka, hogy egyre inkább közúton szállítják a veszélyes anyagokat, míg korábban inkább vasúton továbbították ezeket. Az előző évtizedben történt balesetek többségének oka a régebbi vasúti tartálykocsik meghibásodása, vagy kisiklás volt. Az utóbbi három évben azonban csak három ilyen baleset fordult elő vasúton, a többi mind közúton történt. A vonatok mellett a hajók is ritkán részesei vegyi katasztrófáknak: 2002-ben négy, 2003-ban két ilyen esetről tudnak a környezetvédelmi hatóságok.

Az újabb baleseteket általában kisodródó, ütköző, felboruló kamionok - főként tartálykocsik, elsősorban az üzemanyag-szállítók - okozzák, zömében alsóbbrendű utakon. Ezekben a kisebb-nagyobb katasztrófákban leginkább benzin, dízelolaj, ammónia klór ömlik ki, de gyakori, hogy nátrium-hidroxid, kénsav szabadul el.

Naponta átlag két-háromszáz veszélyes vegyianyag-szállítmány közlekedik jelenleg Magyarországon. Ha a feladó és a címzett is belföldi, az áru 70 százaléka közúton jut el rendeltetési helyére, tranzitfuvaroknál még nagyobb ez az arány. Hiába kisebb a vasúti szállítás környezeti kockázata, a fuvarozókat egyáltalán nem befolyásolja semmiféle jogi eszköz, hogy melyik megoldást válasszák. Egy néhány éve elkészült koncepció pedig - amely kötelező útvonal-kijelölést és műholdas nyomkövetést írt volna elő az ilyen szállítmányoknak - elhalt - írja a Népszabadság.