Fűtés nélkül maradt 31 ezer pécsi lakás

Vágólapra másolva!
Nem volt fűtés és melegvíz 31 pécsi lakásban vasárnap reggel, mert eltört egy vezeték. A hiba kijavítását megkezdték, a pécsi távhőszolgáltató azt ígéri, hogy estére mindenütt helyreáll a hő- és a vízellátás.
Vágólapra másolva!

Csőtörés miatt fűtés és melegvíz nélkül maradt Pécsett 31 ezer lakás vasárnapra virradóra. Gasz Zoltán, a Pétáv Kft. ügyvezetője elmondta, szombat éjjel fél tizenegy körül észlelték, hogy gond van a vízellátással, ezért elkezdték a pótolni a hiányzó mennyiséget. A vízveszteség azonban olyan nagy volt, hogy az erőművel együttműködve leállították a teljes rendszert. Mintegy 25-30 ember kezdte meg a hiba helyének meghatározását és ezzel egy időben szétválasztották a fűtési rendszereket.

A hiba helyét gyorsan megtalálták, mint kiderült, Uránvárosban, a Babits Gimnáziumnál tört el egy 200 milliméteres vezeték. Ezt követően a kertvárosi hálózatot feltöltötték vízzel, itt már hajnalban elindult a fűtés, s vasárnap a délelőtti órákra a 14 ezer lakásban a melegvíz-szolgáltatás is helyreállt. A város többi részén várhatóan vasárnap délután négy óra körül lesznek ismét melegek a radiátorok. A Veress Endre utcai 140 lakásban - közvetlenül a csőtörés szomszédságában - az esti órákban áll helyre a szolgáltatást.

A Pétáv szakemberei hétfőn megkezdik a 30 méteres vezetékszakasz cseréjét. Hasonló jellegű meghibásodás hét évvel ezelőtt okozott fűtéskimaradást Pécsett.