Már nincs hó által elzárt település

Vágólapra másolva!
Péntek reggelre kiszabadították az összes hó által elzárt települést az ország nyugati felében. A Dunántúlon elállt a havazás és a szél, és hamarosan megtisztítják a még járhatatlan háromtucatnyi mellékutat is. A tömegközlekedés is nagyjából helyreállt, kisebb késésekre azonban még számítani kell, illetve néhány helyre nem mennek a hó miatt a távolsági buszok.
Vágólapra másolva!

Már egyetlen települést sem zár el a hó Magyarországon és helyreállt a vasúti közlekedés is. Az utolsó hó által elzárt település a Zala megyei Gyűrűs volt, amelyet péntek reggel fél hatkor értek el a hókotrók. A Dunántúlon, számos mellékút még nem járható személyautóval, ez azonban ellátási gondokat nem okoz. A tűzoltóknak az elmúlt 24 órában 150-szer kellett a havazással kapcsolatban menteniük, de ezek között nem volt súlyos személyi sérüléssel, vagy halállal járó baleset - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Hajnalban már sehol nem volt havazás, csupán Borsod megyéből jeleztek gyenge hószállingózást, és mérsékelt erősségű szélről számoltak be Bács-Kiskun, Veszprém és Zala megyékből, de ez már feltehetőleg nem okoz hófúvásokat.

Az ország vasúthálózatán is helyreállt a menetrendszerinti közlekedés. A hófúvások miatt korábban Szombathely térségében kialakult kritikus helyzet megszűnt, az éjszaka minden váltót megtisztítottak a hótól, és feloldották a Szombathely és Celldömölk közötti szakaszon csütörtökön délután bevezetett 60 kilométer/órás sebességkorlátozást is. A reggeli vonatok menetrendszerűen elindultak, kisebb - 5-10 perces késések azonban még előfordulhatnak.

A közlekedési feltételek az osztrák területeken is javultak, így hajnaltól már a nemzetközi vonatok is menetrendszerűen érkeznek Bécs felől, és szintén menetrendszerűen közlekednek a Győr-Hegyeshalom-Bécs között járó Eurorégió vonatok is. Pusztaszabolcs és Adony között pénteken javítják a felső vezetéket, ezért reggel nyolc órától délután háromig a személyvonatok helyett autóbuszok szállítják az utasokat.

Vas megyében is csaknem teljesen helyreállt a menetrend szerinti vasúti és közúti tömegközlekedés, csak kisebb késésekkel kell számolni. Az autóbusz-járatok többsége menetrend szerint elindult pénteken reggel, a távolsági buszok is menetrend szerint közlekednek, néhány alsóbbrendű útra viszont még mindig nem lehet autóbusszal ráhajtani. Néhány Sárvár és Celldömölk, valamint Jánosháza környéki települést nem érnek el a buszok. A megyében péntek reggel 12 út volt járhatatlan, ezek felszabadításán folyamatosan dolgoznak.

Győr-Moson-Sopron péntek reggelre kiszabadították az öt, még elzárt települést is a hó fogságából, de még tizennyolc mellékút járhatatlan a Rábaközben, Csorna és Fertőszentmiklós térségében. A főutak hókásásak, a mellékutak havasak, jégbordásak. A közútkezelő 43 géppel dolgozik az utakon. A munkát bizonyos mértékben könnyíti, hogy elállt a szél és a hóesés, viszont a hideg miatt jelentősek a lefagyások.

Zalában teljes a szélcsend, a két utolsó község is kiszabadult a hófogságból. Az hóekék és a hómarók a tíz, még nem járható bekötőút-szakasz megtisztításán dolgoznak a keszthelyi, nagykanizsai és zalaszentgróti térségben, illetve megtisztítják a csak egy nyomon járható Murakeresztúr-Molnári összekötő utat, illetve a 76-os főút zalaegerszegi elkerülő szakaszát, ahol 2 méter magas hófalak alakultak ki. A főútvonalak tiszták, az eddig torlódást okozó keresztbeállt, vagy árokba csúszott járműveket kiemelték és lassan helyreáll a rend a helyközi és távolsági buszközlekedésben is.