[origo] itthon
Orbán a legjobban fizetett pártelnök
[origo]|2005. 02. 01., 10:58|Utolsó módosítás:2005. 02. 01., 15:01|Idén is nyilvánosságra hozták az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát. A pártelnökök vagyona nem változott jelentősen az elmúlt egy évben. Továbbra is Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kapja a legmagasabb fizetést, miközben Hiller István, az MSZP elnöke és Dávid Ibolya, az MDF elnöke nem kap pártelnöki fizetést a vagyonnyilatkozatok szerint. A frakcióvezetők vagyona szintén nem gyarapodott jelentősen.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0405/20040503orbanvikt.jpg)
Orbán kapja a legnagyobb fizetést pártjától
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Orbán egymillióval lett szegényebb
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke 2005-ös vagyonnyilatkozata szerint ugyanabban a XII. kerületi családi házban él, ami feleségével közös tulajdon, és a 2001-ben vásárolt VW Golfhoz is ragaszkodnak. Feleségével közös folyószámláján 2,5 millió forint megtakarítása van, ez egymillióval kevesebb, mint tavaly volt. Emellett a házra 2002-ben felvett 20 milliós hitel fennálló tőkerészét törleszti, bár azt konkrétan nem jelölte meg, hogy ez mekkora összeg. Orbán pártelnöki fizetése tavalyhoz képest bruttó ezer forinttal nőtt, jelenleg 662 ezer forint havonta. Emellett a törvény szerint járó képviselői tiszteletdíjat kapja. Juttatásként a pártelnök a 2003-ban az Országgyűléstől kapott laptopot tüntette fel vagyonnyilatkozatában, melynek értéke akkor 655 ezer forint volt. Orbán Viktor és Lévai Anikó 5 gyermeket nevel.
Hillertől elvették a kocsiját
Hiller Istvántól, az MSZP elnökétől, kulturális minisztertől tavaly óta elvették Volkswagen Ventóját. Kiderült ugyanis, hogy az autó lopott volt, és azt visszakövetelte eredeti tulajdonosa. Továbbra is négyötöd részben tulajdonosa egy VI. kerületi, 113 négyzetméteres lakásnak, háromnegyed részben egy soproni, 137 négyzetméteres lakásnak és egy kővágóörsi üdülőnek. Korábbi 4,5 milliós megtakarítása 7,2 milliósra nőtt, ugyanakkor a 450 ezer forintos lakásrészlet ráéeső négyötödét tavaly óta sem törlesztette. Miniszteri fizetése tavaly óta nem nőtt, idén is 1 millió 106 ezer forint, amiből 2,5 millió forintot felajánlott egy mozgássérülteket támogató egyesületnek. Vagyonnyilatkozata szerint pártelnökként viszont nem kap fizetést. Juttatásként 2002-től két mobiltelefont, egy SIM-kártyát, egy kézi számítógépet, egy laptopot kapott.
Kuncze részvényeket vett
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke 131 Mol-részvénnyel lett idén gazdagabb. Emellett tavaly óta 3 millió forintot spórolt, így most 10,4 milliója van takarékbetétben elhelyezve. 20 milliós tartozása nem csökkent az elmúlt egy évben. Képviselői fizetése mellett pártelnökként havi 205 ezer forintot kap. Autója továbbra sincs, balatonakarattyai háza viszont most is megvan. Juttatásként mobiltelefont, személygépkocsit és a minden képviselőnek járó laptopot tüntette fel idei vagyonnyilatkozatában.
Felemelték Dávid Ibolya alelnöki fizetését
Dávid Ibolya fizetésemelést kapottDávid Ibolya, az MDF elnöke tavaly óta 1 millió forintot fizetett vissza tartozásából, így idén már csak 14 millió forintos tartozása van. 34 ezerrel megemelték parlamenti alelnöki fizetését, ami idén 588 ezer forint. Ingatlanjai változatlanok, társtulajdonosa két II. kerületi lakásnak és egy Zamárdiban lévő üdülőnek. Vagyonnyilatkozata szerint továbbra sem kap pártjától fizetést.
Áder még mindig fizeti a lakáshitelt
Áder János, a Fidesz frakcióvezetője továbbra is egy II. kerületi, 135 négyzetméteres, teraszos lakásban lakik. Kismértékben növelte megtakarításait, 18 millió forintja van félretéve, és 1000 euró. A képviselői fizetésen kívül nincs jövedelme, és továbbra is fizeti vissza 25 milliós lakáshitelét. Képviselői juttatásként három éve használ egy személygépkocsit és egy laptopot.
Lendvai nem lett gazdagabb
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője ugyanabban az V. kerületi 104 négyzetméteres társasházi lakásban lakik, ahol azelőtt. A lakást 1988-ban vette meg, addig tanácsi bérlakás volt. Kocsija sem saját, sem juttatásként használatra kiadott nincs. Vagyonnyilatkozata szerint nincsenek értékpapírjai, nincs egyéb jövedelme, igaz, nem is tartozik semmivel. Lendvai egyedüli megtakarítása az 1500 dolláros takarékbetét, amivel már évek óta rendelkezik. Juttatásként két mobiltelefont kapott, és két hordozható számítógépet. Az ajándékok és ingyenes juttatások rubrikájába a frakcióvezető azt írta: "karácsonyi ajándékozásra szánt naptáron, könyvön, italon túl semmi".
Herényinek lakáson és hajón kívül semmije nincs
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője 2003-ban megvált budapesti lakásától, azóta vagyonnyilatkozata szerint egy balatonföldvári 360 négyzetméteres telken levő 156 négyzetméteres ikerházi lakásban lakik, melynek csak felerészben tulajdonosa. Egy vitorlás kishajón kívül semmilyen járművel vagy nagy értékű ingósággal nem rendelkezik. A frakcióvezetőnek nincs megtakarítása sem értékpapírban, sem takarékbetétben, nincs tartozása, és nincs egyéb jövedelme a képviselői béren kívül. Nincs gazdasági társaságban érdekeltsége. Ajándékot nem kapott, juttatásként használatra kapott egy mobiltelefont, egy laptopot és egy 5 millió 700 ezer forint értékű, Skoda Superb 19 TDI típusú gépkocsit.
Szili másfél milliót spórolt, és sok ajándékot kapott
Szili Katalin házelnök félmillió forinttal gyarapította készpénzmegtakarítását az elmúlt egy évben (így kétmillió forint lett), és egymillió forintot tett hozzá a folyószámláján tavaly szereplő ötmillió forinthoz. Ezenkívül 6 és fél millió forintja van takarékbetétben. A házelnökasszony Pécsen egy 8,2 négyzetméteres iroda tulajdonosa 1994 óta, illetve 1997 óta tulajdonában van egy szintén pécsi, 84 négyzetméteres lakás. Barcson 1987-ben örökölt 19 ezer négyzetméter szántót. Juttatásként összesen 835 ezer forint értékben rendelkezik laptoppal, számítógéppel, mobiltelefonnal. Számos ajándékot kapott házelnökként: összesen 220 ezer forint értékben kapott könyveket, két festményt, tollkészletet, egy Zsolnay-vázát és egy kristályvázát
[origo] címlapon»
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Öngyilkosságot kísérelt meg Battonya elítélt polgármestere
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Kikészítik a tanúvallomások a norvég tömeggyilkost
- Mindenki egymásnak ugrott a romániai újratemetés felett
- Rendőrt hívtak a Zöld Pardon és az Infopark vitájához
- Megtalálták a Dunába ugrott portugál fiatal holttestét
- Lebénultak a magyar bankok
- Vagyonvizsgálatra számíthat, aki kölcsönt ad
- Nem lát tisztán Schmitt ügyében a NOB
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Az elnök tátongó slicce miatt forrong Dél-Afrika
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?