Emberölésért kell felelnie a halálba segítőnek

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az az ózdi férfi, aki halálba segítette rákos feleségét. Szintén felfüggesztett börtönt kapott a nő fia, aki tudott arról, hogy mire készül az apja. Az orvos szakértők szerint az asszony olyan rossz egészségi állapotban volt, hogy nem kizárt, hogy aznap egyébként is meghalt volna. Mivel Magyarországon a törvények tiltják az eutanáziát, emberöléssel vádolják, aki halálba segíti hozzátartozóját.
Vágólapra másolva!

Egy ózdi férfi három hónapon keresztül ápolta rákos feleségét, akinél először bőrrákot állapítottak meg - egy anyajegye rákosodott el -, majd a kór átterjedt egész szervezetére. A család otthon ápolta az asszonyt, akin az orvosok szerint már nem lehetett segíteni. A nő fájdalmait az utolsó napokban már csak 8 óránként beadott morfininjekcióval (ópiumszármazék) tudták enyhíteni - mondta az [origo]-nak Szabó József, a miskolci bíróság szóvivője. Hozzátette: a feleség többször kérte családját, hogy vessenek véget szenvedéseinek, mivel a végén már az is fájdalmat okozott neki, ha megtörölték az arcát.

A férj végül 2003 augusztusában megbeszélte a fiával, hogy túladagolják a morfint. A szóvivő szerint amint eszméletét vesztette a nő, máris hívták hozzá a mentőket, és értesítették a rendőrséget is. A nő másnap a kórházban meghalt.

Az orvos szakértő szerint azt nem lehet megállapítani, hogy a morfintúladagolástól halt-e meg az asszony, vagy a vég egyébként is bekövetkezett volna aznap. Ezért csak emberölés bűntettének kísérlete vádjával indult eljárás a családtagok ellen.

Az ügyben a nyáron hozott ítéletet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bíróság. A férfi másfél év, fia egy év börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve. Szabó József elmondta: emberölésért 5-től 15 évig terjedő börtönbüntetést lehet a törvény szerint kiszabni, és az emberölési kísérletért is letöltendő büntetésre ítélik a vádlottakat. Az ózdi férfinál és fiánál azonban enyhítő körülményként figyelembe vették, hogy büntetlen előéletűek, a város rendes embereknek ismeri őket, megbánták tettüket, és segítő szándékkal adagolták túl a morfint. Enyhítő körülménynek számított az is, hogy azonnal értesítették a hatóságokat, és beismerték tettüket.

Az eutanáziát a magyar törvények büntetik. Az európai országok közül elsőként Hollandia engedélyezte az eutanáziát, majd később Belgium is. Franciaország viszont csak a passzív eutanáziát engedélyezte, míg itt a más segítségével végrehajtott aktív eutanázia továbbra is tiltott. A többi országban tilos az eutanázia, és Magyarországhoz hasonlóan emberölésért ítélik el az elkövetőt.

Évekkel ezelőtt egy nőt elítéltek a magyar bíróságok, mert gyógyíthatatlan beteg lányát - kérésére - megölte. A nő működő hajszárítót dobott a lánya fürdővizébe, majd a víz alá nyomta a fejét. Az asszony azonban a köztársasági elnöktől kegyelmet kapott.