Vágólapra másolva!
A folyamatos hóesés és az erős szél, valamint a jegesedés miatt körülbelül kétszáz autó elakadt a 37-es számú főúton, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztely térségében. A megyében nyolc út járhatatlan, két települést pedig a hóvihar elzárt a külvilágtól. 
Vágólapra másolva!
Az [origo] időjárási oldalahttp://www.origo.hu/idojaras/

Nyolc útszakasz járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a hóesés, illetve az árkokba csúszott járművek miatt. A 37-es számú főutat Gesztely térségében le is zárták - közölte a megyei közútkezelő kht. ügyeletese.

Balabás Tihamér elmondta: járhatatlanná vált a Vilmány - Fony, a Pere - Abaújszántó és az Encs - Szegilong közötti út egy-egy szakasza. Nem lehet közlekedni a hejcei és a hernádcécei bekötőúton, a Csereháton a Gagybátor - Gagyvendégi közötti úton, valamint Szemerénél sem. További tizenhárom alsóbbrendű út pedig csak igen nehezen járható.

Balabás szerint a folyamatos hóesés és az erős szél, valamint a jegesedés miatt Gesztely és a taktaharkányi elágazás között legalább kétszáz autó vesztegel, egy kamion műszaki mentésén továbbra is dolgoznak a szakemberek. A hófúvások a külvilágtól elzárták Pányokot és Gagybátort. Súlyosabb sérüléssel járó baleset nem történt. A megyében jelenleg 34 munkagép dolgozik az utak tisztításán.